Pesti Srácok

Szilvásyt, Gyurcsányt és Bajnait is meghallgatnák Laborc-Portik-ügyben

Szilvásyt, Gyurcsányt és Bajnait is meghallgatnák Laborc-Portik-ügyben

Kocsis Máté kezdeményezi, hogy Szilvásy György volt titokminisztert, valamint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon egykori miniszterelnököket is hallgassa meg a Portik-Labort találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság - adta hírül az MTI.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja erről az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülése után tartott sajtótájékoztatóján beszélt. Szerinte a szocialisták mindent megtesznek, hogy a Portik-Laborc találkozókról elterelhessék a figyelmet. Úgy fogalmazott: "Isten óvja Magyarországot attól, hogy Bajnai még egyszer a titkosszolgálatok közelébe kerüljön". Elmondta, hogy a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottságban javaslatot fog tenni arra, hogy az akkori politikai felelősöket - köztük Szilvásy György volt titokminisztert, és az akkori miniszterelnököt, Gyurcsány Ferencet is - hallgassák meg. Továbbá azt is kezdeményezi, hogy Gyurcsány Ferenc utódját, Bajnai Gordont is hallgassa meg a testület, mert - mint mondta - Laborc Sándor még az ő miniszterelnöksége idején is munkálkodott. Azt is közölte, hogy a nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésén "Jávor Benedek, Bajnai Gordon egyik eltartottja, a ciklus legdilettánsabb javaslatát tette meg". Dorosz Dávid, Jávor Benedek, Karácsony Gergely, Scheiring Gábor, Szabó Rebeka, Szabó Tímea és Szilágyi Péter (független) képviselők a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény módosítását kezdeményezték. Javaslatuk szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőjét csak a szakbizottság beleegyezésével lehetne kinevezni, továbbá titkos információgyűjtést csak bírói engedéllyel lehetne elvégezni. A javaslatot Jávor Benedek ismertette a bizottság előtt. Indoklása szerint a Portik-Laborc féle találkozók hangfelvételei konkrét kérdéseket vetettek fel, de az is kiderült, hogy a nemzetbiztonsági szakszolgálatok felügyelete nem megfelelő.

Mile Lajos független országgyűlési képviselő, a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság tegnapi alakuló zárt ülése után elmondta, hogy a testület munkatervét kisebb módosítással, de konszenzussal fogadták el. Ennek alapján a vizsgálódás első szakaszában áttanulmányozzák a kapcsolódó iratanyagokat. Erre nagyjából két hetet szánnak. Ezt követően döntik majd el, hogy kiket fognak meghallgatni. A bizottság elnöke szerint: ha fegyelmezett tempóban haladnak, akkor szeptember 30-ig be tudják fejezni a munkát és elkészül a jelentés. A bizottság a jövőben is zárt üléseket tart, s munkájuk végén határoznak arról is, hogy az elkészített jelentés lehet-e nyilvános. Az Alkotmányvédelmi Hivatal április 25-én oldotta fel a Portik Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és Laborc Sándor korábbi titkosszolgálati vezető közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát. Az anonimizált leiratokat feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága honlapjára. A dokumentumok szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással Portik Tamás és Laborc Sándor, két másik ember társaságában. A megbeszéléseken készült hangfelvételek szerint Laborc a Portiktól származó, közéleti szereplőkre terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni. A hangfelvételek leirataiból kiderül, Portik félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle. Április 30-án bejelentették, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottságot állít fel.

PestiSracok facebook image

MTI

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.