Pesti Srácok

A kommunista titkosszolgálat belső elhárítóitól veszik el a nyugdíjpótlékot

A kommunista titkosszolgálat belső elhárítóitól veszik el a nyugdíjpótlékot

„Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács is” – ezzel a Sztálin-idézettel érzékeltette munkájuk érzékenységét M. Kiss Sándor történész, a kommunista nyugdíjpótlékok felülvizsgálatára felállított szakértői bizottság tagja. „Itt nincs forgács – nyilatkozta lapunknak a történész egy minisztériumi háttérbeszélgetésen, vagyis alapos munkát végeztek –, vigyáztunk rá, hogy senkitől se vonják meg alaptalanul a nyugdíjpótlékát.” - írja riportjában a Népszabadság. Miként as lap emlékeztetett, a bizottságot az igazságügyi minisztériumban állították fel egy tavaly elfogadott törvénymódosítás jóvoltából, amely kimondta, hogy meg kell vonni a nyugdíjpótlékot mindazoktól, akik részt vettek a pártállami diktatúra működtetésében, és ezért állami kitüntetést is kaptak a Rákosi-, illetve a Kádár-rendszer időszakában. A lapnak nyilatkozó M. Kiss Sándor beszámolója szerint a nyugdíjbiztosítótól kapott, 1127 nevet tartalmazó lista alapján dolgoztak, ezt vetették egybe különböző levéltári nyilvántartásokkal, így szűrték ki végül azt a 142 embert, akit méltatlannak találtak a nyugdíjpótlékra (ennek összege 8–16 ezer forint havonta). Az érintettek többségétől, 112 személytől titkosszolgálati tevékenység miatt vonják meg a pótlékot, de közülük csupán 30-an voltak ügynökök, 82 esetben már csak a hozzátartozótól lehetett megvonni a pótlékot. A történész hangsúlyozta, ez „egy sima átvilágítás” volt, nem folytattak tényfeltáró történelmi kutatásokat. A titkosszolgálati érintettséget illetően a bizottság végül is csak az állambiztonság belső elhárításának, a III/III-as BM főcsoportfőnökség ügynökeinek vizsgálatára szorítkozott (ez eddig nem volt egyértelmű, mivel a törvény általában „titkosszolgálati tevékenységet” említett, amibe a katonai és a polgári kémelhárítás, hírszerzés is beletartozik, ami példátlanul kiterjedt átvilágítást tett volna lehetővé). A Népszabadság kérdésére M. Kiss azt mondta, nem tettek különbséget zsarolt vagy hazafias alapon jelentő exügynökök között – ilyen mélységben nem vizsgálódtak, vagyis csak azt nézték, hogy az állambiztonsági levéltár nyilvántartásaiban szerepel-e az illető, van-e róla dosszié.

A teljes cikket

itt

olvashatja el Fotó: Alfahír.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.