Pesti Srácok

Fizetéselvonás jár a tiszteletlen képviselőknek

Fizetéselvonás jár a tiszteletlen képviselőknek

A jövőben pénzbírság kiszabása helyett a havi tiszteletdíját csökkentik azoknak a képviselőknek, akik megsértik az Országgyűlés tekintélyét - döntött a parlament hétfőn kormánypárti szavazatokkal a mentelmi bizottság KDNP-s elnökének javaslatára. Az országgyűlési törvény alapján azokat a képviselőket büntethetik meg, akik a Ház tekintélyét vagy valamely személyt, illetve csoportot - nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséget - kirívóan sértő kifejezést használnak. A büntetés összege továbbra sem haladhatja meg a képviselő havi tiszteletdíjának harmadát. A parlament a jogszabály év eleji életbe lépése óta eddig hétszer élt a büntetéskiszabás lehetőségével. Először a szocialista Szanyi Tibort büntették bruttó 394 ezer forintos tiszteletdíjának harmadára, amiért egy héttel korábban, interpellációja után középső ujját felfelé tartva beintett a Jobbik-frakciónak. Ezután a Párbeszéd Magyarországért (PM) két képviselője, Karácsony Gergely és Szilágyi Péter kapott összesen 235 ezer forint bírságot, amiért egy Loptok, csaltok, hazudtok! feliratú táblával tiltakoztak az ülésteremben a trafiktörvény elfogadása és a közérdekű adatok kiadási rendjének megváltoztatása miatt. A PM-hez tartozó Dorosz Dávidot és Szabó Rebekát két hete 70-70 ezer forintra büntették, amiért egy Itt Nemzeti Dohánymaffia működik feliratú táblát vittek az ülésterem közepére, miután a Ház határozott a trafiktörvény módosításáról. Kétszer kapott pénzbírságot a jobbikos Novák Előd, akit előbb 50 ezer forintra büntettek a szocionista szó használatáért, majd 70 ezerre, amiért cionista bizniszszektának nevezte a Hit Gyülekezetét. Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke május 24-én azt közölte, az addig megbüntetett képviselők még nem fizették be a bírságot. Ha ez később sem történik meg, a hivatal a házelnök utasítására levonja az összeget a képviselők havi tiszteletdíjából - tette hozzá.

Szöveg és kép: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.