Pesti Srácok

Házi őrizetben van a Hunvald-per fő vádlottja

null

Több mint 51 hónapnyi előzetes letartóztatás után "újra szabad" a Hunvald-per elsőrendű vádlottja: a Népszava online kiadása kedden úgy értesült, hogy Gál Györgyöt, a VII. kerület gazdasági bizottságának volt elnökét a Kúria végzése alapján engedték ki a márianosztrai büntetés-végrehajtási intézményből, jelenleg házi őrizetben van.

A híroldal információi szerint a Kúria a Szegedi Ítélőtábla április 24-i döntését változtatta meg. Az ítélőtábla felülvizsgálati eljárásában akkor úgy határozott, hogy Gál György előzetes letartóztatását - mint legszigorúbb kényszerintézkedést - továbbra is fenn kell tartani. Gál már több mint 4 évet és 3 hónapot töltött börtönben - illetve ebből egy rövid időszakot házi őrizetben -, ami a tavaly februári ítéletben első fokon kiszabott 8 év 6 hónapos börtönbüntetésének már több mint felét jelenti.

A lap közlése szerint áprilisban azért a Szegedi Ítélőtábla döntött, mert a másodfokú eljárásból elfogultsága miatt kizárását kérő főváros helyett Szegedet jelölte ki a Kúria. Az írás szerint az ügyészség amiatt javasolta fenntartani a Gál elleni kényszerintézkedést, hogy tartani lehet a szökéstől, illetve a bűnismétlés veszélyétől is. A Szegedi Ítélőtábla fenntartotta a kényszerintézkedést, mondván: Gál megszökhet. Ezt a döntést változtatta meg most a Kúria a Népszava online kiadásának értesülése szerint.

PestiSracok facebook image

A másodrendű vádlott, Hunvald György volt VII. kerületi MSZP-s polgármester után leginkább csak Hunvald-perként emlegetett büntetőügy másodfokú tárgyalása szeptember 5-én kezdődik Szegeden - olvasható a hírportálon.

mti / fotó: origo.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.