Pesti Srácok

Nem a buzizó Kárpátiát akarták kitüntetni Balogék

Nem a buzizó Kárpátiát akarták kitüntetni Balogék

Fatális hibát vétett a Balog Zoltán vezette minisztérium, amikor összekevertek két Kárpátia nevű együttest, és a táncházas helyett a szélsőjobboldal egyik kedvencének énekesét tüntették ki március 14-én – írja a 444.hu. "A Kárpátia zenekar 1997-ben alakult, de tagjai már ismert, 1990 óta táncházi és koncertező zenészek, több év itthoni és külföldi tapasztalatával. Alapvetően Moldva táncait és dalait játsszák, melyek mára kiegészültek – a közelebbi és távolabbi – környék népzenéivel Bukovinától Törökországig" – olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának indoklásában, melyben arról írnak, miért tüntették ki március 14-én Petrás Jánost, a nemzeti rockot játszó, a Magyar Gárda indulóját is szerző Kárpátia énekesét a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatával. A 444.hu egy olvasója kérte a kitüntetés indoklását a Miniszterelnökség Kitüntetési Főosztályától, ők továbbították neki az Emmi előterjesztésének másolatát. Ebből derült ki, hogy fatális hibát vétett Balog tárcája, ugyanis összekeverte a "táncház mozgalom harmadik generációjához tartozó" Kárpátia Folkműhelyt (képünkön) a nemzeti érzelmű Kárpátiával, így a díjat rossz embernek adták. A Kárpátia Folkegyüttes eleinte moldvai csángómagyarok zenéjével foglalkozott, később, hatott rájuk az alternatív zene, a folk, az etno és world irányzatok, valamint a jazz is. A zenekar énekesnője Palya Bea volt. 2002-ben kapták meg a Magyar Rádió szakmai díját, az eMeRTon díjat, mint az év folk együttese.

A teljes cikket itt olvashatja el

Fotó: 444.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.