Pesti Srácok

Nem elég az árvíz, heves zápor vonul végig az országon

Nem elég az árvíz, heves zápor vonul végig az országon

Benyújtotta a belügyminiszter a parlamentnek a június 4-én kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításához történő hozzájárulásról szóló határozati javaslatot. Pintér Sándor indítványának elfogadásával a Ház arra hatalmazza majd fel a kabinetet, hogy a veszélyhelyzet kihirdetéséről és az ennek során teendő intézkedésekről szóló kormányrendelet hatályát legfeljebb 2013. július 19-ig meghosszabbítsa. A képviselők felkérik továbbá a kormányt arra, hogy a veszélyhelyzet elhárítása érdekében megtett intézkedésekről az országgyűlés ülésén adjon tájékoztatást. Közben tizenkét újabb, a fővárostól délre fekvő Duna-menti járásra hirdetett ki veszélyhelyzetet a kormány hétfőn. A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint Pest megyében a szigetszentmiklósi, a ráckevei és az érdi, Fejér megyében a martonvásári és a dunaújvárosi, Bács-Kiskun megyében a kunszentmiklósi, a kalocsai és a bajai, Tolna megyében a paksi, a tolnai és a szekszárdi, Baranya megyében a mohácsi járás közigazgatási területére is vonatkozik a veszélyhelyzet. A kormányrendelet 15 napig hatályos, meghosszabbítására az országgyűlés adhat felhatalmazást. A veszélyhelyzet kihirdetésével rendkívüli intézkedéseket vezettek be az erőforrások koncentrálása, a védekezés hatékonyságának növelése, az állampolgárok életének, egészségének, vagyonának biztonsága érdekében – tájékoztatta az MTI-t a tárca. Ezek keretében lehetőség nyílik többi között polgári védelmi szolgálat elrendelésére, a veszélyeztetett lakosság kitelepítésére, a védekezéshez szükséges munkagép, jármű igénybevételére, a veszélyeztetett területen a járműforgalom, illetve a veszélyeztetett területre történő belépés, beutazás korlátozására, továbbá arra, hogy a védekezéshez szükséges ingatlanokat a védekező erők használják.A Duna Budapesttől délre fekvő területein sorra éri el, illetve dönti meg a korábbi rekordokat a vízszint, az északi szakaszon azonban jelentős apadás tapasztalható – derül ki a Belügyminisztérium Vízügyi Főigazgatóságának hétfő délelőtti adataiból. A hétfő délutáni heves zivatarokban 94 kilométer/órás erősségű széllökést is mértek, négy centiméteres jégdarabok is estek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) MTI-hez eljuttatott összesítéséből. Az OMSZ adatai szerint az intenzív, heves zivatarok viharos széllökéseit több állomásuk is észlelte. A hétfőn kora estig rögzített adatok szerint a legerősebb, 94 kilométer/órás széllökést Debrecenben mérték. Hajóson 87, Soltvadkerten 71 kilométer/órás szélerősséget mértek. Emellett speciális radarinformációk alapján a meteorológiai szolgálat jégesőt okozó zivatarcellákat is rögzített a Tiszántúlon, a Duna-Tisza közén, valamint a Dunántúl keleti részén. Különösen heves, nagyméretű (2-4 centiméter átmérőjű) jéggel járó heves zivatarok fordultak elő Hajdú-Bihar, Pest és Fejér megyében - írta a meteorológiai szolgálat. Hétfőn az OMSZ nem sokkal dél után adott ki először narancssárga, vagyis másodfokú riasztásokat a heves zivatarok miatt. Az ország nagy részén jelenleg is másod-, a többi területen elsőfokú riasztás van érvényben a heves zivatar, illetve felhőszakadás miatt. Az előrejelzések szerint egész este és éjszaka is többfelé várható zivatar, amelyeket viharos szél, jégeső, felhőszakadás kísérhet. A heves esőzés miatt több fővárosi villamosvonalon pótlóbuszok járnak.

Szöveg és kép: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.