Tárgyalásra alkalmatlan a Kerki-vádirat

Komoly blamázst jelenthet a Központi Nyomozó Főügyészségnek, hogy a moszkvai Kereskedelmi Képviselet épületének eladása ügyében május elején megszületett vádiratot a Budapest-környéki Törvényszék kiegészítésre visszaadta a nyomozó hatóságnak. Erre októberig szabtak határidőt, addig a büntetőeljárást felfüggesztették – derül ki a Népszabadság által megismert végzésből. Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársa lapunknak elmondta: nincs hivatalos tudomásuk ilyen iratról. Koszta János, a Törvényszék szóvivője azonban megerősítette: megszületett az említett végzés. Mindez annyit jelent: a 2009 szeptemberében indított és idén tavasszal lezárt nyomozati munka alapján elkészült vádiratot a Törvényszék tárgyalásra alkalmatlannak tartotta, mivel bizonyos iratok hiánya a védekezéshez való jogot sért.
A teljes cikket
olvashatja Fotó: Index.hu
