nagy andrea
Most már biztos: szemből lőtték le a rendőrt, vagyis nem volt „baráti tűz”
Elölről találta el a halálos lövés Pálvölgyi Péter őrnagyot, a lövedék egyértelműen 7,62 mm kaliberű Kalasnyikovból származott – írta a hétfői Magyar Idők a bőnyi rendőrgyilkosságról.Oda a hungarista-konteó: nem baráti tűzben halt meg a rendőr
Az igazságügyi fegyverszakértői vélemény szerint a bőnyi rendőrgyilkosság során a sértettet a gyanúsított által használt gépkarabélyból leadott lövés találta el, és beazonosították a lövedéket is – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője pénteken az MTI érdeklődésére."Óvatosan beszéljen, mert ki van baszva operatívra!" - Kikérték Mengyi mentelmi jogát
Bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás kísérlete és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt kezdeményezte Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész. Lehallgatási jegyzőkönyvek és beismerő vallomások alapján írták meg róla, hogy uniós támogatásért cserébe tízmillió forint "alkotmányos költséget" kért a pályázóktól. A képviselő állítólag ebből tavaly nyáron át is vett ötmillió forintot, amit az adóhatóság nyomozói videón rögzítettek. Az ügyészség azt ígéri, a nyomozás során minden szálat meg fognak vizsgálni. Mengyi közleményében hangsúlyozta, kérni fogja a mentelmi joga felfüggesztését és mindenben együtt kíván működni a hatóságokkal.Ajánljuk még