Pesti Srácok

Romagyilkosságok: vádat emelhetnek a lopási ügybe keveredett bírónő ellen

null

Befejeződött a romagyilkosságok ügyében első fokon eljáró bírói tanács egyik tagja ellen lopás miatt indult nyomozás – értesült a PestiSrácok.hu az ügyben eljáró Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjétől. Nagy Andrea elmondta, az ügy ezzel a vádelőkészítő szakba került és a főügyészségnek legfeljebb kilencven napja van arra, hogy vádat emeljen, vagy pedig megszüntesse az eljárást.

A Budapest Környéki Törvényszék bírájának mentelmi jogát még tavaly júliusban függesztették fel, majd a Központi Nyomozó Főügyészség 2014. augusztus 5-én szabálysértési értékre üzletszerűen elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként a bírónőt.

Elsőként a PestiSrácok.hu írta meg, hogy a romagyilkosságok bírói tanácsának egyik bírónőjét 2013 decemberében tetten érték az egyik Drogerie Markt üzletben. Később a Bors arról számolt be, hogy a kamerafelvételek tanúsága szerint körömlakkot, fogkefét és parfümöt lopott a drogériából. Az üzletlánc kamerafelvételeinek visszanézése alapján hamar kiderült, hogy feltételezhetően ugyanott korábban már kétszer is eltulajdoníthatott különböző kisebb értékű árucikkeket. Az ellopott tárgyak értéke egyszer sem érte el az 50 ezer forintot – tette hozzá a lap. Ha a bírónő ellen vádat emelnek és a bíróság bűnösnek mondja ki, akkor az üzletszerűen elkövetett lopás vétségéért akár két év szabadságvesztésre is ítélhetik, valamint soha többé nem gyakorolhatja hivatását.

PestiSracok facebook image

Szöveg: Pámer Dávid - PestiSrácok.hu

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.