Pesti Srácok

Trafikbirodalom van születőben

null

Több mint 500 trafik kerülhet júliustól a hódmezővásárhelyi székhelyű Continental-csoportot vezető Sánta János közvetlen közelébe, aki tevékeny szerepet vállalt a trafiktörvény kialakításában. - írja a HVG.hu. Sántának köszönhetően Szegeden van már "trafikosok utcája" is, a koncessziókból pedig jutott a vele rokoni kapcsolatban álló Csíkos Attilának, a Szeplast Zrt. vezetőjének, a milliárdos műanyagipari vállalkozó rokonainak, de még nyugdíjas takarítónőjének is.

Több mint 500 nemzeti dohányboltot irányíthatnak júliustól a hódmezővásárhelyi Continental-csoporthoz köthető személyek. Legalább ennyi koncessziót nyertek azoknak a május végéig létrehozott trafikos cégeknek a beltagjai, amely társaságoknak vagy a bel- vagy a kültagja a Continental dohánygyárral, terjesztő és forgalmazó cégével, a Tabán Trafik Zrt.-vel, vagy a Continental-csoport más érdekeltségeivel áll kapcsolatban. - tudta meg a HVG.hu.

Mint a hvg.hu május végén beszámolt róla, Baján egyetlen lakásba 25 céget jegyeztettek be, amelyek bel- és kültagjai több mint 90 trafiküzemeltetési engedélyt nyertek, és a cégháló a lakáson, a cégek tagjain, valamint a bejegyeztetést végző Tra-Kord Trafik Koordinációs Kft.-n keresztül a Continental-csoporthoz kapcsolódik. Két további dombóvári céggel együtt – amit szintén a koordináló cég jegyzett be – a bajai cégháló bel- és kültagjai közel 100 trafikot tudhatnak magukénak. A hírre idősebb Sánta János, a Continental-csoport alapítója egy interjúban úgy reagált: "Mind igaz. És nincs benne semmi titkolnivaló”. Ennek ellenére Sánta tagadta, hogy dolgozóik központi szervezéssel pályáztak és nyertek, mindemellett az alapító és a Continental is elismerte, hogy az alkalmazottak központi szervezés nélkül, de a dohánygyár érdekében pályáztak. Az azóta bejegyzett trafikos cégek között felfedezhető kapcsolatok alapján azonban ez az érvelés nehezen tartható.

PestiSracok facebook image

A bajai cégháló csak a jéghegy csúcsa volt. Ezen felül az Opten céginformációs adatbázisa alapján közel 130 olyan trafikos céget jegyeztek be május végéig, amelyek tagjaikon keresztül a Continental-csoporthoz köthetők, beltagjaik pedig összesen 428 trafiküzemeltetési engedélyt nyertek. A bajai céghálóban található cégekkel együtt így eddig 527 koncesszióról – a kiosztott 5378 trafikengedély csaknem 10 százalékáról – állapítható meg, hogy a Continental-csoporthoz kapcsolódik.

Ez a szám az újabb cégek bejegyzésével a nemzeti dohányboltok július 1-jei indulásáig tovább emelkedhet, azonban esélyes, hogy további Continental-közeli cégek feltárásával is csak a legszembetűnőbb kapcsolatok fognak nyilvánosságra kerülni. A HVG legfrissebb számában arról ír, egyes számítások szerint a Continental akár 1800 koncessziót is megszerezhetett. A nagy hazai élelmiszerláncok, a CBA és a Coop-csoport, valamint a vietnámi Vu Quy Dong érdekeltségébe tartozó Vimpex-csoport nyertesei körül is jól kivehető trafikos céghálózatok alakulnak ki, azonban ezek messze elmaradnak a Continental-csoporthoz köthető trafikbirodalomtól.

A cégcsoport vezetői, dolgozói, családtagjaik és üzlettársaik ugyanis – hasonlóan a bajai céghálóhoz – számos trafikcégben megjelennek kültagként is, sok esetben olyan trafiknyertes mellett, akiről korábban nem volt ismert, hogy kapcsolatban áll a dohánygyárral vagy más érdekeltségeivel. A trafikcégek egyes tagjai 2, 3 vagy akár 5 trafikcégben is szerepelnek bel- és kültagként. A folyamat komoly szervezettséget mutat: végeredményként trafikos cégcsoportok alakulnak, és a szálak a Continentalhoz szorosan kapcsolódó személyek vagy családok kezében futnak össze.

Ez az eredmény tulajdonképpen nem is meglepő annak fényében, hogy a Continental-csoport vezetője, ifj. Sánta János részt vett a trafiktörvény kidolgozásában, azt a törvénytervezetet is az ő gépén hozták létre, amelyet a kormány előzetes véleményezésre kiküldött az Európai Bizottságnak, még azelőtt, hogy a törvényjavaslatot benyújtotta volna a parlamentnek. ..

Részleteket olvassa a HVG.hu-n fotó: MTI / Mészáros János

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.