Pesti Srácok

A devizaadósok kérhetik a végrehajtás felfüggesztését

null

A Kúria csütörtöki, az árfolyamrésre vonatkozó döntése alapján a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara arra hívja fel a devizaadósok figyelmét, hogy a végrehajtást elrendelő bíróságtól kérhetik a végrehajtás felfüggesztését, és ez nem jelent számukra többletköltséget - közölte a pénteken a kamara.

A kereset benyújtására az adhat jogi alapot, hogy a Kúria csütörtöki döntése értelmében a követelések pontos összege jelenleg nem állapítható meg, ennek hiányában pedig felfüggeszthető a végrehajtás. A Kúria egy devizahitel-adós és az OTP Bank közti vitában úgy döntött, hogy a devizaeladási és -vételi árfolyam különbözete - az árfolyamrés - a futamidő alatt nem változhat, mivel annak módjáról nem esett szó a szerződésben. Miután az adott hitelszerződésben induláskor az árfolyamrés 1 százalék volt, és ezt a bank később 2 százalékra emelte, az egy százalék feletti, eddig kifizetett árfolyamrés visszajár a hitel felvevőjének, ennek pontos összegét ki kell számítani. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara ezt értelmezi úgy, hogy a követelések pontos összege nem ismert.

Szakértői számítások szerint az 1 százalékos árfolyamrés egy 12 millió forintos hitelnél havi 500 forint terhet jelent az adósnak. Amennyiben az árfolyamrés 2 százalékra emelkedik, a havi többletteher szintén 500 forint, ez jár vissza a hitel felvevőjének.

PestiSracok facebook image

mti

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.