Pesti Srácok

Befellegzett a devizahiteleknek?

Befellegzett a devizahiteleknek?

Várhatóan kisebb teher hárul majd a bankokra a devizahitelekkel kapcsolatban tervezett újabb intézkedések kapcsán, mint amitől az elmúlt napokban a piac tartott, de így is súlyos veszteséget jelent majd számukra - vélekedtek az MTI által megkérdezett elemzők a nemzetgazdasági miniszter szerdai nyilatkozatát értékelve. Varga Mihály szerdán az MTI-nek azt mondta, a kormány szándéka egyértelmű: egyrészt "az időbeni és teherviselési szempontokat is figyelembe véve"

a lakáscélú devizaalapú jelzáloghiteleket ki kell vezetni a hazai hitelpiacról

, másrészt olyan helyzetet kell létrehozni, amellyel a forinthitelt választók nem járhatnak rosszabbul, mint ha a hitelfelvételkor devizakölcsönt vettek volna fel. A nemzetgazdasági miniszter e célok elérése érdekében tárgyalásokat kezd a hazai devizahitelezésben érintett hitel- és pénzintézetekkel. Varga Mihály szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) által felvázolt alkotmányos-jogi mozgástér széles, hiszen több olyan nemzetközileg ismert eljárás is van, amely a devizahitelekkel kapcsolatos problémákra megoldást jelenthet. Samu János, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője a miniszter által elmondottak alapján úgy vélekedett, a várakozásokhoz képest két irányból is szűkítették a program lehetséges méretét. Azzal, hogy csak a lakáscélú devizaalapú jelzáloghitelek kerülnének be a programba, a szabad felhasználásúak nem, szűkítették az igénybe vevők körét, egyúttal a program potenciális méretét is maximálták. A másik, amit a miniszter nyilatkozatából ki lehetett hallani: olyan módon keresik a megoldást, hogy a teherkönnyítés - aminek pontos formája még nem ismert, esetleg lehet tartozásleírás, árfolyamkedvezmény - nem hozhatja az adósokat kedvezőbb helyzetbe annál, mint amit akkor értek volna el, ha annak idején forintban vették volna fel a hitelt, ami limitálja a kapható kedvezményt. Ezek a szűkítések mérsékelik azt a veszteséget, amit a bankrendszernek el kell viselnie - mondta Samu János. Hozzátette: arról ugyanakkor nem volt szó, hogy ez az intézkedés teljes egészében a bankokat terheli, vagy az állam is részt vállal, esetleg az árfolyamgáthoz hasonlóan a hitelfelvevő is részesedik-e a kockázatból, illetve milyen arányban. A Concorde elemzője szerint az ország érdekeit tekintve ez kedvezőbb kimenet, mint ha mindenkit az eredeti árfolyamon kimentenének, ami szintén "benne volt a levegőben", ez azonban szerinte "túlvállalás" lett volna, "megfeküdhette volna a gazdaság gyomrát". A tervezett program Samu János szerint az érintett hiteladósok nagy többségének segíteni fog. Azok, akik minden gond nélkül, rendszeresen törlesztenek, a kisebb törlesztés révén felszabaduló forrást elkölthetik vagy megtakaríthatják. Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház Zrt. elemzője szintén azt emelte ki, hogy a csomag - amelynek tartalma még bizonytalan - várhatóan puhább és kisebb horderejű lesz, mint amilyentől az elmúlt napokban féltek a piacok, azt feltételezve, hogy ennek teljes vesztesége a bankszektort terheli majd. A tárgyalások során várhatóan mérsékeltebb hatású csomag alakul majd ki, és időben elosztja majd a terheket, amely mindenképpen pozitívabb hatású a korábbi várakozásokhoz képest - mondta Réczey Zoltán, aki szerint a korábbi félelmekhez képest megnyugvás látszik az OTP árfolyamán is, amely délután határozottan erősödött. A teljes cikket a

hirado.hu

-n olvashatják. Fotó: napi.hu  

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.