Pesti Srácok

Csalásra épül Hujber Ferenc karrierje

Csalásra épül Hujber Ferenc karrierje

Közokirat-hamisítást követett el Hujber Ferenc, amikor hamis érettségivel felvételizett a Színművészetire. Ráadásul lopott szakdolgozatot adott be, ezért akár meg is foszthatják a diplomájától - írta mai számában a Bors.

Nagy vihart kavart Hujber Ferenc Szily Nórának adott nyilatkozata, amelyben elárulta, hogy az egész színészi karrierje csalásra épül.

"Nincs érettségim. Vennem kellett egy bizonyítványt, hogy felvételizhessek a színművészeti főiskolára. Ilyen tekintetben a diplomám érvénytelen. Régóta be akartam vallani, mert fontosnak tartom ezt is. Nem akarom, hogy egyszer, amikor majd pozícióban leszek, és rálépek valakinek a lábára, megjelenjen a hír, hogy Hujber Ferencnek hamis az érettségi bizonyítványa, és a szakdolgozata plágium. Azt szeretném, hogy tőlem tudják meg" – mondta a színész az interjúban.

PestiSracok facebook image

Diplomamunkájának az volt a címe, hogy „Szerepálmom, Lady Macbeth”, és egy húsz évvel azelőtti dolgozatról másolta. – Én csak a címet találtam ki, de ezt a kamu ­szakdol­gozatot úgy védtem meg, hogy ötöst kaptam rá – fejtette ki.

A Bors telefonon érte el Hujber Ferencet, akit egyáltalán nem érdekel, milyen következményei lesznek kijelentéseinek.

A teljes cikket a Bors mai számában, vagy a borsonline.hu-n olvashatják.

Fotó: blikk.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.