Pesti Srácok

Gesztust tett listájával Bajnai az MSZP-nek

Gesztust tett listájával Bajnai az MSZP-nek

Az Együtt-PM szövetség elküldte jelöltnévsorát az MSZP-nek, a lista azonban a lehetséges 106 név helyett csak 90-et tartalmaz - írta hétfői számában több napilap is. Szigetvári Viktor, az Együtt 2014 társelnöke szerint a hiányzó neveket majd a keddi egyeztetésen szóban közlik a szocialistákkal. Karácsony Gergely szerint gesztus az MSZP-nek, hogy több helyen nem neveztek meg jelölteket.

A Népszava szerint a péntek este eljuttatott lista alapján a jelöltállításról is folytatódhatnak a megbeszélések az MSZP és az Együtt–PM vezetőinek kedd délelőttre, a szocialisták Jókai utcai székházába tervezett egyeztetésén.

A Népszabadságnak Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke azt mondta: vannak jelöltek, akik még nem rendezték politikai szerepvállalásukat a civil életükben, ők nem szerepelnek az írott listán, de a neveket közlik majd az egyeztetéseken az MSZP-vel. A Népszabadság szerint az Együtt-PM országosan ismert politikusai elsősorban Budapesten indulnak majd. A szocialisták kérésére azonban a fővárosban és Pest megyében tömbösítve közölték a neveket, vagyis nem kötötték a politikusokat választókerületekhez - így segítve a későbbi megegyezést.

PestiSracok facebook image

A Magyar Nemzet és a Népszava is idézi Karácsony Gergely, független országgyűlési képviselőt, az Együtt-PM politikusát, aki úgy fogalmazott: előre tudják, hogy lesznek olyan körzetek, amelyeket az MSZP magának akar, ezért azokban nem is állítottak jelöltet, hogy ezzel is könnyítsék a választási megállapodást.

A péntek este eljuttatott lista alapján a jelöltállításról is folytatódhatnak a megbeszélések az MSZP és az Együtt–PM vezetőinek kedd délelőttre, a szocialisták Jókai utcai székházába tervezett egyeztetésén.

forrás: magyarhirlap.hu, origo

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.