Pesti Srácok

Jobber védőt fogadott fel Vizoviczki

null

Újra kihallgatták ma Vizoviczki Lászlót a Központi Nyomozó Főügyészségen, ahol részletes, érdemi vallomást tett és kérdésekre is válaszolt - közölte a PestiSrácok.hu érdeklődésére Futó Barnabás, miután az MTI kora délután hírt adott Vizoviczki védőváltásáról. Kérdésünkre az ügyvéd elárulta, hogy a bűnszervezetben, folytatólagosan és üzletszerűen, elkövetett vesztegetés, adócsalás és más bűntettel gyanúsított férfi korábbi védőjének, Nagy Gábornak a megbízása megszűnt, így jelenleg egyedül látja el Vizoviczki védelmét.

SZENVEDI ZOLTÁN - PestiSrácok.hu

Futó Barnabás arról, hogy milyen tartalmú vallomást tett Vizoviczki, nem beszélhetett, annyit azonban elárult, hogy azt nem érezte terhelőnek a meggyanúsított főrendőrökre. Arról is érdeklődtünk, igaz-e, hogy azért szüntették meg május végén védence előzetes letartóztatását, mert terhelő vallomást tett rendőr gyanúsított társaira Futó azt mondta, erről nem tud, igaz, korábbi vallomásait csak részben ismeri. Kíváncsiak voltunk még arra, hogy ha most érdemi és részletes vallomást tett Vizoviczki, bizonyára korábban nem így volt, de Futó Barnabás azt mondta, hogy korábban is tett ügyfele érdemi vallomást, sőt az ügyészek jelezték, további kihallgatások várhatók az ügyben.

PestiSracok facebook image

Az ügyvéd egyébként az MTI-nek hangsúlyozta: védence nem volt sem szervezője, sem vezetője bűnszervezetnek, nem kapcsolódnak hozzá a Hajógyári-szigeten esetlegesen elkövetett, kábítószerrel vagy prostitúcióval kapcsolatos cselekmények. Hozzátette: Vizoviczki Lászlónak nincs köze a Hajógyári-szigeten eltűntekhez, sem pedig P.(Portik) Tamáshoz, aki ellen Prisztás József meggyilkolása és több más súlyos bűncselekmény miatt folyik eljárás.

Ismert, hogy a Vizoviczki László és társai elleni nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött 2012 februárjában, és az év májusában fogták el az első gyanúsítottakat, köztük főrendőröket is. A gyanú szerint Vizoviczki Lászlónak több budapesti éjszakai szórakozóhelyen üzleti érdekeltsége volt, és neki dolgozott egy másik civil gyanúsított, V. István, akinek az volt a feladata, hogy ezek a szórakozóhelyek zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek, a konkurens szórakozóhelyeken viszont a rendőrök razziákat tartsanak. Az ügyben több volt, magas beosztású rendőrtiszt ellen is eljárás folyik. Az ügynek jelenleg 26 gyanúsítottja van. Vizoviczki Lászlót május végén elengedték az előzetes letartóztatásból és házi őrizetbe helyezték.

A PestiSrácok.hu úgy értesült, hogy Vizoviczki László nem véletlenül választotta új védőjének Futó Barnabást. Az ismert jogász előszeretettel tűnik fel jobboldali közéleti személyek, politikusok, üzletemberek oldalán, vagy akár a kormánypárti sajtóban, mint jogi szakértő. Hogy mást ne említsünk, Futó Barnabást a Közgép is foglalkoztatja, így érthető Vizoviczki választása. Most már csak az a kérdés, elég lesz-e ez ahhoz, hogy megússza a felelősségre vonást, vagy további akciókra kényszerül...

Fotó: Cink.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.