Pesti Srácok

Nem sok derül ki a Fenyő-gyilkosság vádiratából

null

Ahogy ígértük: a PestiSrácok.hu megszerezte és most közzéteszi a Fenyő János médiacézár meggyilkolásával vádolt két szlovák férfi, Jozef Rohác és Ladislav Trnka ellen benyújtott, meglehetősen szűkszavú vádiratot annak okán, hogy kedden kezdődik az ügyben a büntetőper a Fővárosi Törvényszéken. A dokumentumból nem sok új derül ki, hiszen például a megbízó személyét nem leplezi le, igaz, az ügyészek jelzik az iratban, az ismeretlen ellen még folyik a nyomozás. Miként a harmadik elkövetőnek tartott Jozef Hamalát is még állítólag keresi a rendőrség, a szóbeszéd szerint viszont a férfi már nem él, csakhogy halotti bizonyítványt nem állítottak ki róla, így a keresés még él.

A vádirat nem sok mindenre ad választ, így az ismeretlen megbízó mellett a gyilkossághoz használt autó, a fegyverek és lőszerek beszerzőjét sem sikerült megtalálni tizenöt év alatt. Az sem derül ki, hogy Rohác és bandája pénzért, vagy más előnyért cserébe végezte ki a médiacézárt. Egyedül annyit tudunk meg, hogy az energolosok, azaz Drobilich Gábor és Zsóvár Imre megbízásából az illegális olajozásban utazó cég nagykőrösi telephelyét 1995-től Rohác és bandája őrzi, de megbízásuk lejárta után is "járt Magyarországon" Rohác, azaz továbbra is vállalt ilyen-olyan megbízásokat.

A dokumentum szerint a jelenleg börtönben ülő Zsóvár és a szabadlábon lévő Drobilich tanúként lesz meghallgatva csakúgy, mint a Portik Tamás ügyeiben koronatanúskodó Radnai László, akinek a Fenyő-ügyben tett vallomását, a PestiSrácok.hu is ismertette korábban. Azonban a legtöbb tanú ebben az eljárásban számmal jelölt, védett tanú. E sorok írója sem emlékszik még olyan perre, amelyben összesen 20 (!) névtelen, csupán számmal jelzett, védett tanú képviseli a vád elméletét.

PestiSracok facebook image

Információink szerint a kedden kezdődő pert a bíróság őszre napolja majd, az ítélkezési szünet előtt már nem tart tárgyalást.

Szenvedi Zoltán- PestiSrácok.hu

Fotó: Nol.hu

20130705_123814
Fenyő-vádirat-3.o
Fenyő-vádirat-4.o.
Fenyő-vádirat-5.o
Fenyő-vádirat-6.o
Fenyő-vádirat-7.o.
Fenyő-vádirat 8.o.
Fenyő-vádirat 9.o.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.