Pesti Srácok

Nem védik eléggé a bűncselekmények áldozatait

Nem védik eléggé a bűncselekmények áldozatait

Szabó Máté ombudsman több kifogásolnivalót is talált a bűncselekmények sértettjeinek való segítségnyújtásban: kevés a szakember, nincs mód pszichológusok alkalmazására, nem elég hatékony a rendszer irányítása - olvasható az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának csütörtökön.

Évente több mint 200 ezer ember ellen követnek el a testi, illetve lelki egészségét vagy tulajdonhoz való jogát sértő bűncselekményt. Szabó Máté alapjogi biztos az áldozatsegítő szolgálat működését vizsgálta, azt, hogy az állam milyen módon járul hozzá a jogtalan támadások következményeinek enyhítéséhez. Az ombudsman megállapította, hogy a rendőrség a jogszabályi kötelezettsége ellenére nem vagy nem megfelelően nyújt tájékoztatást az állami támogatás rendszerének lehetőségről. Ez magyarázhatja, hogy a szolgálattól csak a rászoruló sértettek kilenc százaléka, a súlyos bűncselekmények áldozatainak csupán négy százaléka kér ilyen támogatást.

Kiemelték, hogy a vizsgálat szerint a megyeszékhelyeken kívül csak nagy nehézségek árán lehet hozzájutni a támogatásokhoz, ez pedig közvetlenül veszélyezteti az áldozatok esélyegyenlőségének alaptörvényben biztosított követelményét. Az ombudsman megállapította, hogy a szolgálat működésének hatékonyságát, így az áldozatok megfelelő színvonalú támogatását több körülmény rontja. Ilyen a szakemberek létszámának csökkentése, a megfelelő képzésük hiánya, a szakmai irányítás leválasztása a területi szolgálatokról, továbbá a rendszer szervezeti tagolása, közigazgatásba illesztése. Bár a jogszabályok lehetővé teszik, a szolgálatnak nincs módja pszichológusokat alkalmazni, mert erre a költségvetéséből nem telik - tették hozzá.

PestiSracok facebook image

További problémaként említették, hogy az áldozatnak a büntetőeljárás nyomozati szakaszában nincs lehetősége az állam által támogatott pártfogó ügyvédi képviselet igénybevételére. Az ombudsman álláspontja szerint a tisztességes eljárás követelményének jegyében elvárható, hogy - a jogban járatlan, traumán átesett - áldozatot az állam segítse hozzá érdekeinek, jogainak érvényesítéséhez és ahhoz, hogy eleget tegyen a kötelezettségeinek.

Az ombudsman a megállapításait megküldte a közigazgatási és igazságügyi miniszternek, az országos rendőrfőkapitánynak, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal elnökének, és a vizsgálatban feltárt problémák orvoslását kérte tőlük - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Fotó: nsopw.gov

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.