Pesti Srácok

Vádemelés a korrupt autósiskola vezetője és több magyar, illetve román ember ellen

Vádemelés a korrupt autósiskola vezetője és több magyar, illetve román ember ellen

Lezárta a nyomozást az NNI egy budapesti autósiskola vezetője és több magyar, illetve román állampolgár ellen gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult tagja által bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indult eljárásban.

A gyanú szerint 2008-2010. években 1.000-4.000 euró közötti pénzösszeg ellenében román állampolgárokat úgy juttattak vezetői engedélyhez, hogy a járművezetéshez szükséges elméleti, illetve gyakorlati ismeretekkel, képzettséggel, jártassággal egyáltalán nem rendelkeztek, sok esetben még írni-olvasni sem tudtak.

A rendőrség tájékoztatása szerint a gyanúsítottak a román állampolgárságú vizsgázóktól alkalmakként 200-400 euró közötti készpénzt kértek el, amelyből a vizsgán közreműködő tolmács, szakoktató, illetve hivatalos személyként eljáró vizsgabiztos részesült azért, hogy a jelöltek a vizsgákat sikeresen teljesítsék. 300-400 euróért a román állampolgárokat a magyarországi megélhetésüket, illetve a magyarországi lakhatásukat alátámasztó, valótlan tartalmú iratokkal látták el, akik így a magyar gépjárművezetői engedélyhez szükséges lakcímet igazoló hatósági igazolványhoz és a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal által kiállított regisztrációs igazoláshoz jutottak.

PestiSracok facebook image

A vezetői engedély kiállításához szükséges egészségügyi alkalmasság megállapításáról szóló orvosi véleményt az ügyben érintett orvosok alkalmanként 100 euróért úgy állították ki, hogy a jelölt a vizsgálaton részt sem vett, vagy ha részt vett, akkor a jogszabályban előírt vizsgálatoknak csak a töredékét végezték el.

Az okmányirodák részéről eljáró hivatalos személyek hivatali kötelezettségüket megszegve, a jogszabályi rendelkezéseket figyelmen kívül hagyva a román személyek vezetői engedélyének kiadásában közreműködtek.

Gyanúsítottként hallgatták ki azt a budapesti postai kézbesítőt is, aki a vezetői engedély megszerzésével kapcsolatos hivatalos iratokat a kapott jogtalan előnyért cserébe nem a fiktív lakcímmel rendelkező román állampolgárságú címzetteknek, hanem megbízóinak adta át.

A nyomozó hatóság korrupciós bűncselekmények miatt 47 román, illetve magyar állampolgárságú gyanúsítottal szemben lefolytatott büntetőeljárásban a nyomozást befejezte és az iratokat a Fővárosi Főügyészség részére vádemelési javaslattal megküldte - áll a közleményben.

Forrás: police.hu

Fotó: tesztauto.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.