Pesti Srácok

A bankok után a biztosítók is megüthetik a bokájukat

A bankok után a biztosítók is megüthetik a bokájukat

A biztosítóknál is rezeg a léc az egyoldalú szerződésmódosítások miatt - írta a hvg.hu. A hírportál cikke szerint az egyoldalú szerződésmódosítás a devizahitelesek miatt a bankoknál elég érzékeny témává vált, de a biztosítókat eddig elkerülte a felelősségre vonás.

Korábban általánosan elfogadott volt, hogy a bankokra külön törvény vonatkozik, a polgári jogszabályok számonkérésére a hitelintézeti jogászok csak legyintettek. Ezt nem teszik többé, a Kúria döntései egyértelműsítették, hogy bizony a bankoknak is komolyan kell venniük a Ptk-t. Azonban szinte egyáltalán nincs eljárás biztosító ellen, például amiért időközben jelentősen és ügyfele számára hátrányosan változtatta a feltételeket. A válság előtt például kedvelt konstrukció volt, hogy a hitelfelvevő a kamatot és kezelési költséget a banknak, a tőkerészt pedig a biztosítónak fizette, aki a pénzt egy alapba helyezte el. Az elképzelés szerint az alap hozama szépen lecsökkentette volna a tartozást, azonban a pénzügyi válság által jócskán megtépázott befektetéseknél, szinte minden esetben óriásit bukott az adós, aki most a bankot hibáztatja. Nem érti, mitől lett jóval magasabb a tőketartozása, ami után így persze a kamat és a kezelési költség is megugrott - írja Az én pénzem pénzügyi portál.

Egy konkrét példa szerint 2009 júliusával kezdődően megemelték az alapok közötti váltási költséget egy ügyfél szerződésében a megállapodott 11 euróról 30 euróra. Rá egy évre pedig már az átváltott összeg 0,5 százalékára növelték ezt a kiadást. Ez esetenként már több százszoros drágítás, egyoldalúan végrehajtva. A Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) előtt korábban rendre elbuktak a biztosítói befektetéseket kifogásoló ügyfelek, azonban most már látszik, hogy a biztosítói szerződések megítélésénél – ahogy korábban a bankoknál - is felbukkant a Ptk.

PestiSracok facebook image

Forrás: hvg.hu

Fotó: ertelmesen.blog.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.