Pesti Srácok

A halálos baleset előtti napon kezdhetett vedelni Rezesova

A halálos baleset előtti napon kezdhetett vedelni Rezesova

Már a tragikus, négy halottat követelő baleset előtt egy nappal, augusztus 20-án elkezdte a piálást Eva Varholíková Rezesová - írta a Blikk.

A lap információi szerint a nyomozati anyagokban szerepel, hogy a szlovák milliomosnő már déltájban sörözött és borozott. A vallomásában ugyan azt állítja, hogy a nála lévő vodkásüvegből csak a baleset után, a nagy izgalom miatt húzott egy jókorát, de a lezárult nyomozás ezt nem támasztja alá. Az ügyvédje több indítványt is tett a 27-én kezdődő bírósági perben, az egyik ezek közül egy orvos szakértői vélemény elkészítése.

A nőtől kétszer vettek vért, egyszer pedig vizeletmintát. A három érték eltért egymástól, de érdekes módon az idő előrehaladtával nemhogy nem csökkent, egyenesen nőtt a véralkoholszint.

PestiSracok facebook image

"Ha a gyomorban még nem szívódott fel minden elfogyasztott alkohol, akkor fordulhat ez elő – magyarázta a Blikknek Kóczán István belgyógyász.

"A nőtől lefoglalt tárgyak között volt két gyógyhatású spray, amely a sofőr állítása szerint orvos által felírt készítmény volt, s folyamatosan használnia kellett. Ezenkívül egy táblagépet és egy mobiltelefont is begyűjtöttek. Ezek közül az egyiket közvetlenül a baleset előtt is használta az elkövető" – nyilatkozott az ügyben érintett rendvédelmi forrásunk, s hozzátette: a nő véré­ben 1,55 ezred volt a véralkoholszint, ez közepesen ittas állapotot jelent. Annak ellenére, hogy minden szervezet másként reagál az alkoholra, az adatok alapján Rezesová az italozást még Szlovákiában kezdte el, ahol egészen estig tartózkodott.

Forrás: blikk.hu

Fotó: magyartudat.com

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.