Pesti Srácok

Egy kicsit elsüllyedve a nyomorban már nem is annyira kirívóak a miskolci esetek

Egy kicsit elsüllyedve a nyomorban már nem is annyira kirívóak a miskolci esetek

Lehangoló, ugyanakkor tényfeltáró jellegű riportot közölt a hvg.hu. Mint írták, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházban történt sorozatos koraszülött elhalálozások mögött a szakmai okok mellett a szülő nő életvitelét és a terhesség előzményeit is vizsgálni kell. Védőnők, illetve a lap Nyomor széle című blogjának szerzője is azt mondta: a nyomorúságos életkörülmények miatt ma már sok családban az alapvető higiénés szabályokkal sem törődnek.

Gyakran harmadik világbeli körülmények között élnek családok a borsodi térségben, ezt sem lehet kizárni az okok közül, ha a miskolci csecsemőhalálokról beszélünk - ez derült ki az érintett területeken dolgozó szakemberek tapasztalataiból. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház és egyetemi oktató kórház koraszülött ellátó osztályán augusztus 5-10. között nyolc csecsemő hunyt el, amit augusztus 14-én egy újabb elhalálozás követett.

A rövid idő alatt bekövetkezett haláleset után vizsgálat indult, ami kiterjed az esetleges fertőzésekre, az osztályon pár hónapja átadott új műszerpark felülvizsgálatára, illetve a személyi – orvosok, ápolók - felelősség kérdésére is. A Nemzeti Nyomozó Iroda is bekapcsolódott az okok felderítésébe, Orbán Viktor miniszterelnök pedig utasította az egészségügyi tárcát, hogy a vizsgálat idejére függesszék fel igazgatói állásából Csiba Gábor igazgatót. Utóbbi intézkedés amúgy jókora felháborodást váltott az orvostársadalomban, az általunk megkeresett egészségügyi szakemberek szerint ugyanis hasonló esetekben éppenséggel a területet jól ismerő vezetőt szokták megbízni a vizsgálat irányításával, lefolytatásával. Amikor az lezárult, akkor következik a vizsgálat eredményének felülvizsgálata, amit már független szakemberek végeznek el.

PestiSracok facebook image

A hvg.hu riportja a korai gyermekvállalás, a megszámolhatatlan abortusz és a szülő nők fertőzései mellett a számítógép előtt ülök számára elképzelhetetlen életkörülményekről ír, amelyek mind a sokszor alig egy kilós babák halálához vezethetnek. És, hogy ezt a felfüggesztett kórházigazgató hogyan akadályozhatta volna meg, az továbbra is kérdés marad.

A teljes riportot a hvg.hu-n olvashatják.

Fotó: az Index nyomán MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.