Pesti Srácok

Érzékeny adatokat találtak a romagyilkosságok ügyében

Érzékeny adatokat találtak a romagyilkosságok ügyében

Minden, a romagyilkosságokkal összefüggésben a polgári és katonai titkosszolgálatoknál, valamint a rendőrségnél keletkezett iratba betekinthet az a különleges nyomozó csoport, amelynek két héttel ezelőtti megalakítását a belügyminiszter jelentette be - derült ki abból az interjúból, amelyet a Magyar Nemzet munkatársa készített Pintér Sándorral. A csoport két hete kezdte meg tevékenységét, abba minden érintett szervezet delegálta munkatársait, a csapat tevékenységét a Terrorelhárítási Központ koordinálja. A belügyi tárca vezetője azt mondta: a nyilvánosság a munka befejezése után teljes terjedelmében megismerheti a részleteket. A romagyilkosságok ügyében keletkezett minősített iratokkal összefüggésben azt mondta: szigorúan titkos iratokról van szó, amelyek tartalmazzák a felderítés folyamatát, véleményezik az elvégzett munka szakszerűségét. Hozzátette: a nemzetbiztonsági bizottság előtt már beszámoltak ezeknek az iratoknak a tartalmáról. A miniszter szerint a kormány megvizsgálta, hogy sért-e nemzetpolitikai érdekeket, ha az említett dokumentumok teljes terjedelemben nyilvánosságra kerülnek. Olyan döntés született, hogy a nyilvánosságra hozással ilyen érdekek nem sérülnek. A nemzetbiztonsági érdekek szempontjából pedig a titokgazdának, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójának kell döntenie - tette hozzá. A Magyar Nemzet értesülése szerint ugyanakkor a közelmúltban külön nyomozó csoport alakult, amely feltárja a szolgálatok berkein belül elkövetett hibákat. "A miniszterelnök úr kormányülésen döntött úgy, hogy nemcsak a szigorúan titkos iratok minősítését kell felülvizsgálni, hanem minden olyan dokumentumot át kell tekinteni, ami ebben az ügyben bármely hatóságnál vagy szervezetnél keletkezett. Ennek elvégzésére a Belügyminisztériumot, illetőleg a hatáskörébe tartozó szervezeteket jelölte ki. A munka irányításával engem bízott meg, azzal a kiegészítéssel, hogy az összes érintett szervezet, így a Honvédelmi Minisztérium irányítása alatt álló katonai elhárítás is átadja a megfelelő információkat. Nem kifejezetten nyomozó csoportról van szó, hanem egy olyan értékelő-elemző csapatról, amelynek lehetősége van arra, hogy a titkos információkat és a nyílt eljárásban keletkezett adatokat, azok keletkezési helyétől függetlenül áttekintse. Reményeink szerint mindez néhány újdonsággal szolgálhat" - mondta el Swendt Pálnak a belügyminiszter. Forrás:

mno.hu

Fotó: Székelyhidi Balázs/Magyar Nemzet

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.