Pesti Srácok

Jobbikos is ült a gépkarabéllyal felszerelt autóban

Jobbikos is ült a gépkarabéllyal felszerelt autóban

A Jobbik sümegi partnere és – a párt Veszprém megyei lapja szerint – a sümegi szervezet egyik alapító tagja ült abban az autóban, amelynek csomagtartójában gépfegyvert és lőszert találtak. Ferenczi Gábor, a Jobbik Veszprém megyei elnöke korábban azt állította, az eset miatt előállított személyek közül egyik sem tagja a Jobbiknak.

Július 31-én éjszaka négy személyt állítottak elő a tapolcai rendőrkapitányság járőrei Lesenceistvánd és Lesencetomaj belterületén, akik egy Nissan személyautó csomagterében, egy táskában AK-47 típusú gépkarabélyt, a lőfegyverhez tartozó tárat, a lőfegyverhez és más típusú lőfegyverekhez való lőszereket, baseballütőket találtak. A fegyvereket a rendőrök lefoglalták, az egyik férfi, B. Ákos ellen lőfegyverrel való visszaélés miatt eljárást indítottak, miután bevallotta, ő tette a fegyvereket és a lőszert tartalmazó táskát az autó csomagtartójába.

Az akciót követően a Facebookon megjelent egy bejegyzés, amelyet több hírportál is átvett, eszerint az autóban a Jobbik sümegi tagjai ültek. A szerző a négy férfi közül hármat név szerint is említett. „A Tapolcai Rendőrkapitányság rendőrei feltartóztattak egy autót, melyben négy személy ült (...), mind a négyen ellenőrizhetően Jobbik-tagok Sümegen" – szólt a bejegyzés, amely szerint a négy személy közül ketten korábban erőszakos bűncselekményekért voltak büntetve.

PestiSracok facebook image

A teljes cikket a hvg.hu-n olvashatják.

Fotó: police.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.