Pesti Srácok

Kit nem fizetett le Vizoviczki?

Kit nem fizetett le Vizoviczki?

Önkormányzati dolgozókat és volt magas rangú hivatalnokokat is kihallgatnak a hatóságok a V. László nevéhez köthető rendőrségi korrupciós botrányban.

A Blikk információi szerint a nyomozó hatóság arra kíváncsi, hogy az éjszaka uraként ismert férfi élvezett-e olyan előnyöket a hivatalos engedélyek megszerzésénél, amiket mások nem kaphattak meg. A lap úgy tudja, a nyomozók meglehetősen aprólékosak, és górcső alá vesznek szinte minden hivatali dolgozót. Így került a látókörükbe az az ÁNTSZ-alkalmazott is, aki az ellenőrzésekkel kapcsolatban követhetett el visszaélést - írta a Blikk.

A beépített ember előre leadta a drótot, hogy mikorra várható a razzia a szórakozóhelyeken, akik így fel tudtak készülni a „rajtaütésre". Egy másik férfi nemrégiben azért került a gyanúsítottak sorába, mert ő szállította az információkat a hivatalok és a klubok vezetői között. Az önkormányzati dolgozókat most azért akarják kihallgatni, mert arra kíváncsiak, hogy a vizsgált időszakban a III. kerületi vállalkozás ügyeiben történt-e mulasztás, vagy felvetődött-e a korrupció gyanúja.

PestiSracok facebook image

"A nyomozás során felmerülő összes bűncselekményt kivétel nélkül kivizsgáljuk, és mint azt a korábbi példák is mutatják – gondolok itt az életellenes bűncselekményekre, amelyek gyanúsítottjai az egyik szórakozóhely biztonsági őrei – akár külön eljárást is indítunk – mondta a lap rendőrségi informátora.

A tavaly óta elindult nyomozásnak eddig 26 gyanúsítottja van, akik között magas rangú rendőrtisztek, és az őket a gyanú szerint megvesztegető V. László is szerepel. A zsaruk szerint a vállalkozó azért fizetett le többek között rendőröket, hogy a szórakozóhelyei zavartalanul működhessenek.

Az ügyben a Blikk megkérdezte V. László védőjét is, dr. Futó Barnabást.

"Ha lesznek ilyen tanúkihallgatások, arról akkor fogunk értesülni, ha ügyfelemmel esetleg szembesítik az érintetteket, egyébként minden más nyomozati cselekményről majd az iratismertetéskor kapunk információt" – nyilatkozta az ügyvéd.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Blikk.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.