Pesti Srácok

Lecsukták a Sólyom prémium üzlettársát

Lecsukták a Sólyom prémium üzlettársát

A Sales One Kft. újabb tulajdonosáról derült ki, hogy nem egészen tiszta életű. Janicsek Béla nagy összegű áfacsalás miatt előzetesben ül május óta. Egy másik tulajdonos pedig a tábornokper vádlottja. A Sólyom Airways nemrég vásárolta be magát a cégbe - írta a hvg.hu az Indexre hivatkozva.

Nagy értékű adócsalás miatt előzetes letartóztatásban van a Sales One Kft. egyik tulajdonosa - adta hírül az Index. A Sales One-ban nemrég vett tulajdonrészt a Sólyom Aiways azzal a szándékkal, hogy a Sólyomot "prémium gyűjtőmárkává" tegye. A társulást kedden jelentették be.

A Sales One Kft. egyebek mellett szilvalekvár, étolaj, liszt és ásványvíz forgalmazásával foglalkozik.

PestiSracok facebook image

Janicsek Béla kiskőrösi vállalkozó május 23-a óta ül előzetesben nagy értékű áfacsalás gyanújával. Neve akkor vált ismertté, amikor megszerezte a csődben lévő Pölöskei Szörpöt és szörpháborúba bonyolódott az Ági szörppel.

A vállalkozó kezén sok cég ment át, a legtöbbet néhány évi működés után felszámolta az adóhatóság. Icom Fabrik, Info-szóró, Schwartz-System, Kőrös-Depó, Vadkert Depó, Vinegar-Kőrös, Kőröstár, Logimex és Kőrös Inkubátorház Kft.-k - sorolja a bekrepált cégeket a Céginfo adataira hivatkozva az Index.

Az előzetesben ülő Janicseknek jelenleg a Pölöskei Szörp, a Janicsek Kft. és néhány újonnan alapított cég maradt a tulajdonában. A Sólyom birtokába került Sales One Kft. mellett.

Korábban az Átlátszó információi alapján arról írt a hvg.hu, hogy a Sales One tulajdonosai között van a kaposvári tábornokper elsőrendű vádlottja, Lévai István Attila is.

Lévai István Attila 2004 – 2007 között a korábban a Honvédelmi Minisztérium, majd 2003-tól Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó, a HM akkor vitatott közbeszerzését megnyerő Centrál Mosodák Rt. felügyelőbizottságának tagja volt. 2004-ben részt vett a NATO pénzügyi továbbképzésén, és egy fegyverszabadalom is fűződik a nevéhez. Dandártábornoki rangban a HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség vezérigazgatója volt, majd moszkvai véderőattasé lett, és onnan a tábornokperként elhíresült HM-es vesztegetési botrány miatt hívatták haza.

Forrás: hvg.hu

Fotó: eumozaik.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.