Pesti Srácok

Nem hagyják annyiban a Csatáry-ügyet

Nem hagyják annyiban a Csatáry-ügyet

A Fővárosi Ítélőtábla az egy hónapja felfüggesztett eljárás folytatására utasította a Fővárosi Törvényszéket a háborús bűntettel vádolt Csatáry László ügyében - hangzott el a Kossuth Rádió Krónika című műsorában szerda délután.

Mint az előzményeket felidézték: a törvényszék arra hivatkozva függesztette fel az eljárást, hogy a vádiratban szereplő cselekményekért Csatáry Lászlót egyszer már elítélték, így meg kell vizsgálni, hogy a volt kassai gettóparancsnok ügyében 1948-ban meghozott halálos, majd az idén tavasszal életfogytiglanra változtatott ítélet érvényes lehet-e Magyarországon, és ha igen, Csatáry László letöltheti-e itthon a büntetését.

A Fővárosi Főügyészség fellebbezett a döntés ellen. A vádhatóság arra hivatkozott, hogy a korábbi ítélet nem szerepel az uniós tagállami nyilvántartásban. Az ügyészség szerint a külföldi ítélet elismerhetőségének vizsgálata amúgy sem lehet akadálya a büntetőper megkezdésének.

PestiSracok facebook image

A Fővárosi Ítélőtábla most helyt adott az ügyészség fellebbezésének és az eljárás folytatására utasította a törvényszéket. Az ügyben várhatóan ősszel tartják az első tárgyalást - hangzott el a műsorban.

Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész június 18-án tájékoztatta az MTI-t, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség háborús bűntett miatt vádiratot nyújtott be a Csatáry László ellen indított bűnügyben a Fővárosi Törvényszékhez.

A vádirat szerint Csatáry László 1944-ben szándékosan segítséget nyújtott a Kassáról koncentrációs táborokba deportált zsidók megkínzásában és törvénytelen kivégzésében.

A 98 éves Csatáry Lászlót tavaly júliusban emberek kínzásával megvalósított háborús bűntettel gyanúsították meg, őrizetbe vették, házi őrizetbe helyezték, majd ezt lakhelyelhagyási tilalomra enyhítették.

Csatáry Lászlót többször kihallgatták a Budapesti Nyomozó Ügyészségen. A vádlott tagadta a bűncselekmények elkövetését.

A kassai kerületi bíróság márciusban életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatta a szlovákiai város népbírósága által 1948-ban Csatáry László ellen hozott halálos ítéletet.

A pozsonyi bíróság szóvivője szerdán az MTI-nek elmondta, hogy szeptember 26-ra tűzte ki a kassai kerületi bíróság annak a tárgyalásnak az új időpontját, amelyen Csatáry László életfogytiglani börtönbüntetésének letöltési módjáról kell döntenie.

Forrás: MTI

Fotó: magyarhirlap.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.