Pesti Srácok

Dzsudzsák: Nem jó azt olvasni, hogy jellemtelen hazaárulók vagyunk

Dzsudzsák: Nem jó azt olvasni, hogy jellemtelen hazaárulók vagyunk

Dzsudzsák Balázs a Nemzeti Sportnak elmondta, nagyon sajnálja keddi nyilatkozatát, amelyben arról beszélt, az Észtország elleni világbajnoki selejtezőt követően a magyar labdarúgó-válogatott játékosai önmagukért játszottak a Románia elleni súlyos vereség után.

– Tudtam, hogy ezért kapok – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Dzsudzsák Balázs. – De mindenki értse meg, nem szemben akartam úszni az árral, csupán elmondtam az érzéseimet. Ráadásul sokan félre is értették, hiszen amikor az mondtam, magunkért küzdöttünk, úgy értettem, a becsületünkért. Magyar válogatottként magától értetődő, hogy valamennyi magyarért küzdünk. Rosszulesik, ha ezt bárki megkérdőjelezi.

Dzsudzsák hozzátette, sajnálja, ha bárkit is megbántott a nyilatkozatával, pusztán azt akarta, hogy az emberek lássák az érem másik oldalát is a bukaresti kudarcot követően.

PestiSracok facebook image

- Sokkal inkább azt szerettem volna elmondani, abnormálisnak gondolom, hogy rendőri készültség mellett kellett edzenünk, hogy még az étteremben is biztonságiak álldogáltak körülöttünk, néhány játékos pedig olyan tartalmú üzeneteket kapott a szurkolóktól, hogy jobb, ha el sem mondom. Mi is érző emberek vagyunk, megviselt bennünket az a sok fenyegetés, amit a meccs előtti három napban kaptunk, éppen amikor a legtöbb erőre lett volna szükségünk. Lehet engem szidni, pocskondiázni, de kérdem én, ezeket a tényeket el kell titkolni?!

- Nem jó érzés kommandósokkal körülvéve tréningezni. Mint ahogy azt sem jó lépten-nyomon olvasni, hogy jellemtelen hazaárulók vagyunk.

A Dinamo Moszkva szélsője ugyanakkor leszögezte, most már túltette magát mindazon, ami történt, még akkor is, ha megdöbbentették a bukaresti mérkőzést követő reakciók.

Forrás: SamsungSport.hu

Fotó: nemzetisport.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.