Pesti Srácok

Gyurcsánynak csak egyedül megy?

Gyurcsánynak csak egyedül megy?

Eredménytelenül zárultak le kedden az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) tárgyalásai, a DK önállóan készül a választásokra – jelentette be Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke.

Nem sikerült megegyeznie a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciónak az MSZP-vel, eredménytelenül zárultak le a két párt közötti tárgyalások. A DK önállóan készül a választásokra.

A volt miniszterelnök újságíróknak ugyanakkor azt mondta: nyitottak arra, hogy a választásokig hátralévő nyolc hónapban ez a helyzet még megváltozhat, és akár az utolsó pillanatban is tető alá hozható valamilyen - leginkább az egyéni körzeteket érintő - megállapodás.

PestiSracok facebook image

"Azokon a pontokon, ahol mi mást gondolunk Magyarországról, fogjuk be a szánkat"

Gyurcsány Ferenc - miután az MSZP és a DK vezetői egy órán át tárgyaltak a szocialista párt Jókai utcai székházában - elmondta: az MSZP az általuk igényelt kilenc helyett négy, valószínűleg nem nyerhető választókerületet adott volna át a DK-nak, és minden 25. listás helyet. Ez egy "mérsékelt" választási eredmény esetén kéttagú DK-frakció létrejöttét jelenthette volna a kétszáz fős parlamentben - ismertette.

A DK-elnök elmondása szerint a szocialisták kikötötték volna, hogy ő sem egyéniben, sem listán nem indulhat a választáson. Kifogásokat fogalmaztak meg a DK többi vezetője, így Molnár Csaba, Vadai Ágnes és Varju László ellen is - fűzte hozzá. Azt is feltételül szabta volna az MSZP, hogy a DK nem képviselheti önállóan a politikáját azokban a kérdésekben, ahol az eltér a szocialistákétól és az Együtt-PM szövetségétől. "Azokon a pontokon, ahol mi mást gondolunk Magyarországról, fogjuk be a szánkat. Ez egy nagyon nehéz teher lenne" - fogalmazott.

"Nem elfogadható"

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, az arányos képviselet elvét javasolták, amikor 66:9 arányban osztották volna fel a választókerületeket az MSZP és a DK között, a szocialisták azonban elutasították. Bírálta azt is, hogy a szocialisták egyoldalú vétójogot szerettek volna a DK jelöltjeivel kapcsolatban.

"Hogy úgy alkossunk közös listát, hogy nem képviselhetjük a politikánkat, vezetőink nem lehetnek rajta a listán, és hogy a másik fél egyoldalú vétót kap, az olyan megalázó, alávetett helyzetet eredményezne, ami nem elfogadható" - jelentette ki. Kérdésre Gyurcsány Ferenc elmondta, biztos abban, hogy ha a DK önállóan indul a választáson, átjut az 5 százalékos küszöbön, és nemcsak közjogi, hanem politikai értelemben is működőképes, 6-8 tagú frakciója lesz.

A DK-nak a 106 választókerületből 80-ban van meg a jelöltje, de arra számítanak, hogy az összes körzetben el tudnak indulni - közölte Gyurcsány Ferenc. Hozzátette, tudja, hogy a külön indulás érdemben rontja az ellenzék választási esélyeit, de ez közös felelősség, ők pedig a megegyezésre törekedtek a szocialistákkal. Jelezte azonban, fenn kell tartani a lehetőségét annak, hogy a demokratikus ellenzéki pártok jelöltjei akár az utolsó pillanatban is visszalépjenek az esélyesebb javára.

MSZP: a XII. kerületben Gyurcsányék állíthattak volna jelöltet

Az egyeztetés után az MSZP közleményben ismertette a szocialisták álláspontját. E szerint az MSZP a mohácsi, a marcali és a keszthelyi körzetet adta volna át a DK-nak, valamint a Gyurcsány-párt állíthatott volna jelöltet Budapest XII. kerületében (ezt a körzetet korábban az Együtt-PM kapta meg, de kész volt lemondani róla). Az MSZP a lista első tíz helyének egyikén indított volna DK-s politikust, valamint még egyet a 11. és a 30. hely között.

Ugyanakkor a szocialisták mind a listás, mind az egyéni jelöltek személyéről előzetes egyeztetést tartottak volna szükségesnek, "figyelemmel az Orbán-rendszer leváltásához szükséges szavazatmaximalizálásra, valamint arra a tényre, hogy a Demokratikus Koalíció politikusai 2011-ben távozásukkal az MSZP több helyi és megyei szervezetében máig ható konfliktust okoztak" - olvasható a közleményben.

Mesterházy Attila a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM szövetséggel kötött - közös egyénijelölt-állításról, de különlistás indulásról szóló - megállapodás után jelentette be, hogy tárgyalásokat kezd Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójával, Schmuck Andor szociáldemokrata és Fodor Gábor liberális pártjával. Előbbi kettővel meghiúsult a választási együttműködés, Fodor Gáborral pedig kedd délelőtt tárgyal a szocialista párt vezetése.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.