Pesti Srácok

Magát buktatta le az eperföldi sorozatgyilkos

null

Önmagát buktatta le a csepeli sorozatgyilkos, Dragan Bajic, amikor két évvel ezelőtt jelentkezett a rendőrségen, hogy megmutassa, hol vannak holttestek elásva az eperföldön – tudta meg a Blikk. A megdöbbentő gyilkosságok nyomozását most zárta le a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).

Eddig mindenki úgy tudta, hogy a kegyetlen bandát M. Mátyás buktatta le, aki azzal ment be a csepeli kapitányságra, hogy megverték, kifosztották, majd nyakig elásták. Ezután fogták el a banda tagjait, Dragan Bajicot, Cs. Jánost, K. Krisztiánt és B. Zsoltot. Kiderült, hogy négy holttestet – egy nyáregyházi családot – rejt a csepeli szabadkikötőnél az eperföld. A diósdi H. Viktor pedig eltűnt. Őt kivégezték - írta mai számában a Blikk.

Mára azonban fény derült arra, hogy Dragan Bajic vélhetően taktikázni akart azzal, ami később a vesztét okozta. Ugyanis amikor 2011. augusztus 3-án elfogták őt és két társát – B. Józsefet és B. Amandát – M. Mátyás kirablása ügyében, pánikba esett. Arra gondolhatott, hogy valamelyik társa terhelő vallomást tesz, így nagyon valószínű, hogy vádalkut akart kötni, holott eredetileg a nyomozók csak a rablás miatt akarták kérdőre vonni.

PestiSracok facebook image

Egy héttel később tanúként jelentkezett a rendőröknél. Elmondta, hogy információkkal rendelkezik több gyilkossággal kapcsolatban. Azzal a mesével állt elő, hogy 2011 februárjában az eperföld közelében volt, amikor arra figyelt fel, hogy a bozótosban emberek beszélgetnek egymással. Elbújt, és látta, hogy öt férfi holttesteket rak egy kiásott gödörbe - írta a Blikk. A férfi állítólag azt állította a nyomozóknak, hogy kifigyelte, amint az egyik fiatalember még ütötte az áldozat fejét, majd belelökte a sírba. Társai eközben pokrócba csavart holttesteket cipeltek, a takaró alól pedig kilógott a hullák keze és lába.

Dragan, vagy ahogy akkor álnevét használva bemutatkozott a rendőröknek, Alexander N., még meg is mutatta másnap a meggyilkolt áldozatok sírhelyeit az erdőben.

Ez volt az a momentum, amivel magára és társaira terelte a gyanút. Olyan eltűnési ügyekről derült ki, hogy valójában gyilkosságok voltak, amelyekről a hatóságok még nem is tudták, hogy az érintettek már nem élnek. Ha Dragan nem akarta volna társaira húzni a vizes lepedőt, legfeljebb rablásért vonják felelősségre, a horrorisztikus gyilkosságok pedig talán soha nem derülnek ki.

Forrás: Blikk

Fotó: Blikk

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.