Pesti Srácok

Megerőszakolta Páva Zsolt lányát a pécsi szatír?

Megerőszakolta Páva Zsolt lányát a pécsi szatír?

Erőszakos közösülés a vád Ny. Zoltán ellen - adta hírül a Bors. Aggódó családja, a rendőrség és az ügyészség is diszkréten kezelte, hogy tulajdonképpen mi is történt megtámadásakor Páva Zsolt pécsi polgármester lányával. A tárgyalási jegyzékből azonban most egyértelműen kiderült a vád álláspontja.

Életfogytiglani büntetést kaphat Ny. Zoltán, ha jogerősen is elítélik Páva Zsolt lányának brutális megtámadásáért. A három csapás törvény értelmében az erőszakos bűnelkövetőt harmadik bűncselekménye után köteles a bíróság életfogytiglanra ítélni.

Márpedig úgy tűnik: Ny. Zoltán ismét ugyanazt a borzalmat művelte, mint korábban már két alkalommal. Eddig a hivatalos rendőrségi és ügyészségi kommunikáció arról szólt, hogy a polgármester húszéves lányát súlyosan bántalmazta és kifosztotta Ny. Zoltán.

PestiSracok facebook image

A pécsi polgármester a támadás után elsőként adott ki közleményt, amelyben cáfolta az erőszakot: „…szexuális zaklatás szándékával megtámadta a lányomat, aki szerencsére képes volt védekezni, így sikerült megakadályoznia a legrosszabbat, ami egy nővel történhet.”

Ám az ügyet tárgyaló Kaposvári Törvényszék honlapján megjelent a tárgyalási jegyzék, amelyből kiderül: a férfinak erőszakos közösülés és más bűncselekmények miatt kell felelnie. A férfi a jövő héten áll bíróság elé. Áldozata jogi képviselője zárt tárgyalást kért, hogy minél kevesebb részlet kerüljön nyilvánosságra.

Páva Zsolt lányát egy budapesti ügyvéd, Pelle Andrea képviseli. Ő védte többek között Farkas Péter olimpikont és Geréb Ágnest is. Az ügyvéd nem akart nyilatkozni, azt sem árulta el, hogy miért őt bízta meg a pécsi polgármester és családja. Azt elismerte, hogy ő indítványozta a zárt tárgyalást.

Mint arról a Bors korábban beszámolt: Ny. Zoltán április 5-én hajnalban a nyílt utcán támadta meg Páva Zsolt lányát. A fiatal nő a barátaival szórakozott egy egyetemi rendezvényen, majd gyalog indult haza. A férfi követte és megtámadta, eltörte az arccsontját, az orrát, letépte a ruháját, majd a vád szerint meg is erőszakolta.

A támadás után a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ nagy erőkkel kereste a férfit. Ny. Zoltán kilenc nappal a történtek után maga jelentkezett a rendőrségen.

Forrás: borsonline.hu

Fotó: borsonline.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.