Pesti Srácok

Nem lesz Orbánnak Air Force One-ja - egyelőre

Nem lesz Orbánnak Air Force One-ja - egyelőre

A kormány lefújta a HM szállítógép beszerzési tenderét, amit, nem utolsósorban, protokollcélokra vásároltak volna. Eredménytelenségre hivatkozva a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatala a három (polgári) szállítórepülőgépre kiírt közbeszerzési tenderét - derül ki Hende Csaba jelenlegi honvédelmi miniszter Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter írásbeli kérdésére adott válaszából - adta hírül a napi.hu.

A kormány meggondolta magát - ezért lefújták a Honvédelmi Minisztérium repülőgéptenderét, amelyben három személy és teherszállításra alkalmas gépet vásároltak volna "Állami Légiszállító Flotta" számára. A tervek szerint mintegy ötmilliárd forintért, két teherszállító és egy személyszállító gépre már ki is írták a tendert a kiöregedő honvédségi szállító repülőgépek pótlására. Jelenleg a Magyar Honvédség öt Antonov An-26-os kétmotoros teherszállító repülőgéppel rendelkezik - ezek többsége 30-40 éves -, ám a nagyobb gond velük, hogy az ötből csak kettő üzemképes.

További probléma ezekkel a gépekkel az, hogy még ha bevethetőek is, lassúak, drága az üzemeltetésük, ráadásul, mivel már nem felelnek meg a mai környezetvédelmi előírásoknak, a polgári forgalomban ezek a gépek nem, vagy korlátozottan vehetnek részt. A Honvédelmi Minisztériumnak egyébként fájhat a feje a Malév csődje miatt is, ugyanis végső megoldásként az állami céget lehetett utasítani olyan feladatokra, amit a Magyar Honvédség nem tudott megoldani saját erőből.

PestiSracok facebook image

A korábbi számítások szerint három használt, 20 éves gép ötmilliárd forintért megvásárolható, ebből a pénzből a következő húsz évben megoldott a szállítófeladatok ellátása. A honvédelmi miniszter szerint 2008-2012 között polgári légiforgalmi gépek bérlésére - főként az afganisztáni szállítások miatt - 5,2 milliárd forintot költ a Magyar Honvédség. A szállító repülőket nemcsak a katonák, de a kormány is használhatná protokollcélokra.

A korábbi kiírás szerint a három szállítógépet 2013 decemberéig kellett volna leszállítania a tendernyertesnek, de a kormány a nyáron elállt az ügylettől - vélhetően annak várható politikai felhangjai miatt -, pedig a gépekre valószínűleg szükség lenne. Hende Csaba mostani írásbeli válaszából az is kiderül, hogy a vételt a kormány 2014 második felére ütemezi át - vagyis az ügy a választások után újra napiredre kerül.

Forrás: napi.hu

Fotó: napi.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.