Pesti Srácok

Offenzíva Alföldi Róbert ellen?

null

Eltűnt a Vígszínház honlapjáról az Alföldi Róbert rendezte Mephisto előadás (képünkön a főszereplő, Stohl András), amely a Nemzeti Színház utolsó bemutatója volt, és novembertől játszotta volna a Szent István körúti teátrum - írja az Atv.hu a 7óra7.hu cikke alapján. Az előadásnak már nem található a színlapja a Víg honlapján, és a bemutatók közül, sőt a bérlethirdetésből (az Álomévad bérletben szerepelt volna a Mephisto) is eltűnt a produkció, amely a Nemzeti Színház elmúlt öt évének egyetlen továbbvitt előadása lett volna. A 7óra7.hu-nak adott interjúban Alföldi Róbert azt mondta, Vidnyánszky Attila is hozzájárult, hogy az előadást átvigyék a Vígszínházba. Először november 8-án lett volna látható a Mephisto a Szent István körúton. Az előadást az évad kezdete óta hirdeti a Vígszínház, szombat reggelre azonban eltűnt a honlapról. A Pozsonyi Pikniken a Vígszínház jegyárusító standjánál azt mondták, nem kerül sor a bemutatóra. A pénztár korábban kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy lesz-e novemberben Mephisto a Vígszínházban. Nem tudni van-e összefüggés, az viszont beszédes, hogy a héten derült ki: Eszenyi Enikő mellett Balázs Péter pályázik a Vígszínház igazgatói állására. A jelenlegi igazgatói ciklus 2014. január 31-ig tart.

Szöveg: Atv.hu

Fotó: Hír24.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.