Pesti Srácok

Papcsák mulasztás miatt feljelentette az alpolgármesterét

Papcsák mulasztás miatt feljelentette az alpolgármesterét

Olyan cégekkel kötött tanácsadói szerződéseket a 2010 előtti zuglói önkormányzat, amelyek tisztségviselőiken vagy tulajdonosaikon keresztül közvetlenül kapcsolhatók a Mesterházy Szilvia (az MSZP-elnök felesége) és Erényi Júlia (Tóth Csaba zuglói MSZP-elnök neje) által tulajdonolt EMC Kft.-hez – közölte tegnap az önkormányzat. Szerződött a Margaréta Könyvviteli Kft. is, amely a KDNP-frakciónak dolgozott, többmilliós teljesítéseit Ferdinandy István akkori frakcióvezető igazolta, az önkormányzat szerint jogellenesen. Ferdinandy 2010 májusában a Hvg.hu kérdésére, miért írta alá a teljesítéseket, miközben arra az önkormányzat, a megrendelő lett volna jogosult, azt mondta, vele azt közölték, megteheti. A Margaréta Kft. gazdasági, pénzügyi és jogi szakértői feladatok ellátására szerződött. Jogi szakértést azonban nem végezhetett volna, Ferdinandy szerint ezt alvállalkozóra bízták. A birtokunkban lévő iratok szerint 2008 decemberében áfával együtt 4 millió 200 ezer, illetve 2009 októberében 2 millió 375 ezer forintos számlát egyenlített ki az önkormányzat. Összességében még többmilliós tétel kifizetéséről lehetett szó. A Hvg.hu szerint a kft. 2009. júniustól 2010. március 30-ig egy offshore cég, a Porterville Consulting Ltd. tulajdonában volt, és tulajdonosa, Stoika Margaréta szerepelt az APEH tízmillió forintnál nagyobb összeggel tartozó adósainak listáján. A Weinek Leonárd (SZDSZ) vezette önkormányzat szerződésben állt az Employers Consulting Kft.-vel és a Ba-to Group Bt.-vel is. Az Employers birtokunkban lévő, 2009. novemberi számlája 812 ezer 500 forintról szólt. Az Employers ügyvezetője az a Menyhárt Bizsán volt, aki korábban az MSZP szombathelyi irodáját vezette. Tóth Csaba jelenlegi zuglói, korábban Vas megyei MSZP-elnök felesége, Erényi Júlia és az MSZP-elnök neje, Mesterházy Szilvia közös cégét EMC Consultingnak hívták. A cég alapítója volt az a Fekete Mónika is, akinek férje, Funtig Zoltán 2008 januárjától az Employers tulajdonosa volt. Ugyanígy az a Tóth László is szerepel képviselőként az EMC-ben, aki a Ba-to Bt.-ben volt kültag. Ez a bt. 2008–2009-ben havonta 450 ezer forinttal gyarapította bevételeit, egészségügyi tanácsokkal segítette az önkormányzatot. A Zuglói Önkormányzat tegnap közölte, Papcsák Ferenc polgármester utasítására tavasz óta vizsgálja a szerződéseket, a vizsgálat októberben zárul. Már most egyértelműnek látszik, hogy a kifizetések több esetben megkérdőjelezhetőek, feljelentést tesz és peres úton követeli vissza a pénzt az önkormányzat. Papcsák szerint e vizsgálat is az egyik oka, hogy a személyét támadják. A polgármester feljelentést tett Ferdinandy István ellen vesztegetés feljelentésének elmulasztása miatt. Papcsák szerdán rágalmazás, becsületsértés és hamis vád bűncselekmények alapos gyanúja miatt már tett feljelentést a nyilvánosságra került hangfelvétel miatt. Ezen egy – feltételezhetően építési vállalkozó – szidja a polgármestert Ferdinandynak, és korrupcióról beszél. A teljes cikket a Magyar Hírlap mai számában olvashatják. Forrás:

magyarhirlap.hu

Fotó: MH

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.