Pesti Srácok

Pintér Sándor: Végére járunk, mi is történt valójában

Pintér Sándor: Végére járunk, mi is történt valójában

A magyar közfoglalkoztatás rendszere megoldást kínálhat a világ számos országa számára is a szociális feszültségek csökkentésére, miután látható, hogy a többségi társadalom mindenütt egyre nehezebben fogadja el – és a jövőben még kevésbé lesz hajlandó elfogadni –, hogy egészséges, életerős emberek kizárólag segélyből éljenek generációkon keresztül – mondta a Népszabadságnak Pintér Sándor belügyminiszter.

Két hete a Magyar Nemzetnek nyilatkozva azt mondta: az augusztus közepén a Terrorelhárítás Központ keretei között létrehozott nyomozócsoport érdekes és érzékeny információkra bukkant a romagyilkosságokkal összefüggésben. Mondana részleteket?

– Mindennél előbbre való a nyomozás sikere, ezért túl sok konkrétummal nem szolgálhatok. Felmerült a gyanú, hogy a besenyszögi fegyverrablásnak volt egy negyedik elkövetője, ennek tisztázása érdekében nyomozást indított a rendőrség.

– Esetleg még fel nem derített elkövetőket, felbujtókat, finanszírozókat nem keresnek? Nem vizsgálják a történtek politikai hátterét, esetleges politikai motivációját?

PestiSracok facebook image

– A szóban forgó ügy bírói szakban van. A bíróság joga és lehetősége a nyomozás esetleges hiányosságaira rámutatni és indokolt esetben feladatokat adni a hatóságoknak. Több szempontból sem lenne szerencsés, ha én most azon kezdenék filozofálni, milyen lépéseket lehetne vagy kellene még tenni azért, hogy bizonyítékokkal egyelőre alá nem támasztott feltételezéseknek a végére járjunk.

– Sok megválaszolatlan kérdés van még az első fokú ítélet után is az ügyben. Emellett bebizonyosodott, hogy némely titkosszolgálatok hanyagul végezték a munkájukat és hazudtak. Hazudtak a rendőrségnek, az ügyészségnek, a parlamenti bizottságnak és a tevékenységüket vizsgáló munkacsoportnak. Sőt, a saját minisztereiknek is...

– Mindazon bűncselekményekre és azok elkövetőire utaló adatoknak a postosítását, feldolgozását elvégeztük, amelyekben még nem történt vádemelés. Nyílt és titkos eljárásokban igyekszünk minden kérdésre választ találni, és ahol fegyelmi vagy büntetőjogi felelősség felvetődik, meg fogjuk tenni a szükséges lépéseket.

– Mi a garancia arra, hogy Önöket nem verik át például a titkosszolgálatok, hogy Önök előtt nem hallgatnak el fontos információkat, hogy átadják az üggyel kapcsolatban keletkezett összes iratot?

– Hende Csaba miniszter úr és jómagam is kellőképpen elszántak vagyunk, hogy a végére járjunk annak, mi is történt valójában, és hogy terheli-e felelősség bármelyik szolgálatot azért, hogy a rendőrségnek nem sikerült hamarabb elfogni a gyilkosokat.

– Már Hende miniszter urat is átvágták: a volt KBH vezetőjét utasította, véleményeztesse az ügyben készült vizsgálati jelentését a Legfőbb Ügyészséggel. Ott viszont nem is iktatták a jelentést, valaki azonban, úgy tűnik, haveri alapon, mégis véleményezte: senkivel szemben nem látta a büntetőjogi felelősséget megalapozottnak, ezért került 2010-ben az ügy ad acta...

– Ez feltételezés. Ha valóban így történt, akkor az ügyben folyó ügyészségi vizsgálat tisztázza majd, hogy ki mit tett valójában, és ha bárki is bűncselekményt követett el, annak meglesznek a következményei…

– Akkor is, ha már az Önök kormányzása alatt, az Önök kinevezettjei, vagy azok bizalmasai kerülnek gyanúba?

– A Büntető Törvénykönyvben nincs olyan klauzula, hogy az egyik kormány alatt bizonyos cselekmények büntetendők, a másik hivatali ideje alatt nem.

– Még javában tart a ’90-es évek alvilági leszámolásaival összefüggő felderítetlen gyilkosságok és más, még el nem évült súlyos bűncselekmények felderítése. Közben mind több dokumentum kerül elő, amelyek azt látszanak bizonyítani, hogy a régi ügyek potenciális gyanúsítottjai és áldozataik egymással rivalizáló rendőri egységek besúgói lehettek...

– Nyilván annak idején erről nem számoltak be a rendőrségi kapcsolataiknak, már ha valóban voltak nekik ilyenek, ezekben a körökben senki sem a szavahihetőségéről híresült el… – Indokoltnak látja tisztázni, hogy az elmúlt húsz évben szerepet játszhatott-e abban, hogy a rendőrség bizonyos ügyeket képtelen volt megoldani az a tényező, hogy esetleg egyes rendőrök bűnözői kapcsolatuk védelmében „lenyeltek bizonyos információkat”?

– Olyannyira, hogy már javában tart ez a munka. Kormányra kerülésünk után azért hoztuk létre a Nemzeti Védelmi Szolgálatot, hogy derítse fel a hatáskörébe tartozó szervezeteknél történő vagy korábban megtörtént bűncselekményeket. E munka eredményeinek tudható be több rendőri vezető leváltása. Ismert, hogy a szervezett bűnözéssel foglalkozó egységnél vezető beosztású tiszteket tartóztattak le.

– Még az is megtörténhet, hogy valakinek azért kell majd bíróság elé állnia, mert 15 évvel ezelőtt egy neki a rivális bűnbandáról rendszeresen súgó bűnözővel kapcsolatos iratokat, információkat félretette, és ezzel megakadályozta egy súlyos bűncselekmény felderítését, amit mondjuk éppen az ő informátora követett el?

– Túl sok a feltételezés a kérdésében. De aki bűncselekményt követett el, és a tette még nem évült el, annak számolnia kell a felelősségre vonással. Nem elég azonban a szóbeszéd, bizonyítani is kell, hogy az illető melyik konkrét ügyben mit tett vagy nem tett meg, ami törvénybe ütköző.

– Mindazok fényében, amikről eddig szó volt: milyennek értékeli a rendőrség és általában az irányítása alá tartozó szervezetek erkölcsi állapotot, és ezzel összefüggésben az ország közbiztonságát?

– Meggyőződésem, hogy a rendőrség erkölcsi és morális állapota lényegesen jobb, mint korábban volt. A vezetők elhivatottabbak, ami részben a világos feladat-meghatározásnak köszönhető – mindannyian tudják, mit várunk el tőlük, meddig terjed a mozgásterük –, részben pedig annak, hogy az utóbbi években a rendőri vezetői munkában nagyobb hangsúlyt kapott a szakmaiság. Aki egy adott poszton nem képes a tőle elvárt szintet teljesíteni, leváltjuk, más beosztásba helyezzük. Ez nem büntetés, nincs harag. Sem az érintettnek, sem a testületnek nem jó, ha valaki olyan beosztásban dolgozik, ahol nem képes megfelelni az elvárásoknak. Ez persze nem zárja ki, hogy más munkakörben kiválóan teljesítsen. Ami pedig az ország bűnügyi mutatóit és közbiztonságát illeti: javul, de bőven van még tennivaló. És tesszük is a dolgunkat.

A belügyminiszterrel készült teljes interjút, amelyben a közbiztonság helyzetéről, a polgárőrök munkájáról, a nyerőgépek és a játéktermek nemzetbiztonsági kockázatáról, valamint az új büntetés-végrehajtási törvény koncepciójáról is szó esik, a Népszabadság mai számában olvashatják.

Forrás: nol.hu

Fotó: magyarnemzetikormany.com

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.