Pesti Srácok

Újabb terhelő vallomások Hagyóékra

null

A Hagyó Miklós és társai ügyében folytatott büntetőeljárásban két olyan tanút hallgatott meg kedden a Kecskeméti Törvényszék, akik alátámasztották a vádiratban foglaltakat a bűnszervezet irányításával vádolt volt szocialista főpolgármester-helyettessel szemben. - írja a magyarhirlap.hu.

A Szentendrei HÉV Batthyány tér–Békásmegyer állomások közötti vizuális utastájékoztató rendszere már a BKV-ügy kirobbanásakor nagy teret kapott a sajtóban, a rendszert ugyanis úgy adták át, hogy annak eredményes próbaüzeme sem volt. A vádirat szerint Hagyó Miklós utasította Balogh Zsolt megbízott vezérigazgatót, hogy még 2007 karácsonya előtt ki kell fizetni a rendszert kiépítő C. C. Soft Kft.-t.

A nyári szünet után kedden folytatódó büntetőperben a Kecskeméti Törvényszéken két villamosmérnököt hallgattak ki tanúként, akik – a távirati iroda jelentése szerint – megerősítették a nyomozati vallomásban szereplő állításokat. Nevezetesen például azt, hogy a céget az a Balogh Zsolt vezérigazgató „protezsálta” a BKV-hoz, aki a fővárosi önkormányzat vezetői­nek javaslatára került a közlekedési vállalathoz. Ezért – mondta az egyik tanú – döntéseit annak ellenére sem merték megkérdőjelezni, hogy a tendernyertes soha korábban ilyen típusú munkát nem végzett, tehát megfelelő referenciája sem lehetett a közbeszerzési pályázaton, ahol a nyertest nem a közbeszerzési bizottság, hanem Balogh, a BKV-per negyedrendű vádlottja választotta ki.

PestiSracok facebook image

A tanú elmondta, hogy a pályázati kiírásban szereplő LCD kijelzők helyett lényegesen olcsóbb, normál LCD televíziókat alkalmaztak, amelyek nem alkalmasak 24 órás üzemre, valamint csak közelről és kis látószögből olvasható a rajtuk futó szöveg. A vádirat szerint Balogh Zsolt megbízott vezérigazgató a teljesítés igazolását nem akarta aláírni, ezért Hagyó Miklós elsőrendű vádlott behívatta hivatalába, ahol utasította, hogy intézkedjen a kifizetésről. A beruházás ellenértékét két részletben utalták át a C.C Soft Kft. részére, ezzel 118,8 millió forint kárt okoztak a vállalatnak.

forrás: magyarhirlap.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.