Pesti Srácok

Vitára alkalmas az új nemzeti drogellenes stratégia

Vitára alkalmas az új nemzeti drogellenes stratégia

A magyarországi kábítószer-fogyasztás visszaszorítása, a prevenció, az ártalomcsökkentés és az oktatási intézményekben folyó felvilágosító kampányok hatékonyabbá tétele is a célja az új, 2013-2020-ig szóló nemzeti drogellenes stratégiának - ismertette Kiss Norbert ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a parlament egészségügyi bizottságának hétfői ülésén.

A dokumentumot a testület 18 igen szavazattal, Szilágyi László (PM) független országgyűlési képviselő tartózkodása mellett általános vitára alkalmasnak találta.

Kiss Norbert elmondta, hogy a 2009-es drogstratégia ugyan mutatott egyfajta irányt, de mivel ez a dokumentum a dizájner drogokkal nem foglalkozott, és szakmai, módszertani hibákat is tartalmazott, mindenképpen új anyagot kellett összeállítani.

PestiSracok facebook image

A helyettes államtitkár kitért arra, hogy már dolgoznak azon, hogy a stratégiában szereplő feladatokra, programokra legyen uniós forrás, továbbá elmondta azt is, volt már egyeztetés a civil partnerekkel a dokumentumról.

Kiss Norbert szerint az üzenet egyértelmű: kábítószer nélküli társadalmat képzelnek el, ami azt jelenti, hogy elsősorban a használatot utasítja el a prevenció hangsúlyozásával és a "jó példa" állításával. Hangsúlyozta, a kábítószerhelyzet nem lehet politikai kampány része, mert csakis össznemzeti összefogással lehet eredményeket elérni. Ugyanakkor hozzátette: a politikai pártokkal is fognak egyeztetni fognak a stratégiáról.

Szilágyi László (PM) független országgyűlési képviselő azt kérdezte, hogy a 2009-es stratégiából három év alatt miért nem valósult meg semmi, hiszen annak a dokumentumnak is voltak érdemi részei. Úgy vélte, ebben három év késedelemben van a kormány.

Kiemelte, fontos a prevenció, de az ártalomcsökkentés kérdését sem lehet "elásni", szerinte nagy hiba lenne a Kék Pont Alapítvány felszámolása. (A kerületi önkormányzat csütörtökön közölte, hogy - mivel nem teljesítette a vállalásait a Kék Pont Alapítvány -, a józsefvárosi önkormányzat december 31-jével megszünteti az együttműködési megállapodást a szervezettel.)

Szilágyi László azt mondta, eddig csak büntetőjogi lépéseket lehetett látni, és az új nemzeti drogellenes stratégia csak szemléletben különbözik, érdemben nem a korábbi dokumentumhoz képest. Szerinte illúzió kábítószermentes társadalomról beszélni, mert ilyen ideális helyzet sem korábban, sem a jövőben nem lesz. "Lehet drog- és rezsimentes Magyarországról vizionálni, de ez nem lehet kiindulási alap a mai magyar társadalomban" - fogalmazott.

Puskás Tivadar (KDNP) a vitában azt mondta, az új stratégia az arányokon változtatott, hiszen a prevenciónak szán nagyobb teret.

Baracskai József független képviselő is a Kék Pont Alapítvány ügyét hozta fel felszólalásában, és arra kérte a fideszes képviselőket, hogy "szóljanak frakciótársuknak" (Kocsis Máté polgármester), hogy hiba lenne az alapítvány munkáját megszüntetni.

Szalay Péter és Zombor Gábor fideszes képviselők szerint az iskolai felvilágosító kampányokra kellene több hangsúlyt fektetni, és az ide vágó oktatás szisztémáján változtatni kell. Zombor Gábor egyek között utalt arra, hogy a legtöbb esetben sem a gyerek, sem szüleik nincsenek tisztában a kábítószer-fogyasztás és -birtoklás büntető törvénykönyv általi szankcióival. Szerinte ezt a fajta felvilágosítást is el kellene kezdeni.

A helyettes államtitkár úgy vélte, az iskolai felvilágosító órák is modernebbek lettek, az iskolarendőrök nem csak a rendre figyelnek. A Kék Pont Alapítvány kapcsán azt mondta, "nem hagyják az új szélén azokat", akik eddig igénybe vették az alapítvány szolgáltatásait.

Forrás: MTI

Fotó: mandiner.blog.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.