Pesti Srácok

A baloldal az ünnepen Orbánnal volt elfoglalva

A baloldal az ünnepen Orbánnal volt elfoglalva

Az idei október 23-án olyan figurák is előbukkannak, akiknek az arcát még a kilencvenes években szoktuk meg.: a MIÉP a Kisgazdákkal fog össze, Bajnaiék pedig civilek helyett Bokros Lajost és Kuncze Gábort viszik a színpadra. Kiderül az is, sikerül-e az Együttnek és az MSZP-nek elrejtenie Gyurcsány Ferencet az ellenzéki törpepártok elnökei között, na és hogy a Jobbik traktorokkal felvezetett vonulásából lesz-e balhé. Az Index.hu összeszedte a legfontosabb, legjobb, legérdekesebb megemlékezéseket.

Az V. kerületi Petőfi-szobornál gyűltek össze a MIÉP-Kisgazdapárt, 50-100 szimpatizánsa, akik az Index tudósítása szerint "idősebb nénik és bácsik, ünneplőbe öltözve". Szerencsére az sem marad október 23-án program nélkül, aki bár nem kedveli azokat, akiket a néhai Csurka István sem kedvelt, de azért utálja az ostoba szkinhedeket is. Pont nekik találták ki a magát a Fidesz és a Jobbik közé belövő MIÉP családias hangulatú megemlékezését. A MIÉP manapság az „intellektuális nemzeti radikalizmust″ képviseli, a tudósító Fenyvessy Zoltántól, a párt elnökétől pedig azt is megtudta, milyen társaságra számíthat, aki ide ment el: a szimpatizánsaink jellemzően az úgynevezett értelmiségi középréteg tagjai, tehát leginkább városi, nem csak budapesti, városi értelmiségiek, szakmunkások. Fenyvessyn kívül beszédet mondott még Horkovits-Kovács János, a Kisgazdapárt elnöke és Tari István, a vajdasági VMDK alelnöke is. Agárdi László színművész szavalt, aki pedig nagyon unná az egészet, az addig aláírhat egy EU-val szembeni petíciót is.

Az LMP a lehető legkonzervatívabb megoldást választotta október 23-ára. Nem lesz semmi tüntetgetés, semmi demonstrálgatás valahol a város közepén, ahová legalább könnyű eljutni. Ehelyett elmentek Rákoskeresztúrra a 301-es parcellához, ahol Schiffer András tartott beszédet. Az LMP frakcióvezetője egy interjúban azt mondta, ők azzal keltenek október 23-án feltűnést, hogy nem keltenek feltűnést, nagyon ravasz.

PestiSracok facebook image

A Jobbik nem szarozott, szakított a szokásos október 23-i koreográfiával, és megemlékezés helyett traktoros-vonulásos demonstráció-kombót szervezett, a végén pedig egy ingyenes Hungarica-koncerttel vezetik le a feszültséget. (Remélhetőleg csak ezzel, és mással nem.) A nemzeti radikálisok a Vidékfejlesztési Minisztérium előtt melegítettek be a Kormánykárosultak Nagygyűlésével, ahol az Anyaföldvédelmi Kerekasztaltól Hossó Andrea kezd, Léhmann György, a devizahitelesek ügyvédje folytatja, majd Tatár József, az Otthonvédelmi Tanács szóvivője és Stummer János, a Magyar Tavasz Mozgalom vezetője szónokolt. Egy sajtótájékoztatón Vona Gábor arról beszélt, a Jobbik nem a párt nagygyűléseként tartja számon a rendezvényt, hanem várnak minden olyan magyar embert, akiket az elmúlt 24 év fideszes és szocialista kormányai tönkretettek. A VM elől traktoros felvezetéssel aztán a tömeg átvonult a Deák térre, ahol maga az ünnepi Jobbik-program kezdődik Z. Kárpát Dániellel, Murányi Leventével és Vona Gáborral, őket pedig a lengyel szélsőjobbtól érkező Robert Winnicki, a Lengyel Nemzeti Mozgalom elnöke vezette fel.

Az MSZP elnöke szerint a magyarok mindig lerázták magukról azokat a vezetőiket, akik hazugságra építették politikájukat és a nép ellenében kormányoztak, és ez lesz a sorsa Orbán Viktornak is - tudósított az MTI. Mesterházy Attila erről a baloldali ellenzék október 23-ai demonstrációján beszélt a Műegyetem előtt. Az MSZP elnöke azt mondta: a tömegnek optimistábbnak, magabiztosabbnak kellene lennie. Hozzátette: a baloldali és liberális politikusok nem lehetnek egymás ellenségei, Orbán Viktor rendszerét kell leváltaniuk, és téved, aki ezt szem elől téveszti. "Elszántsággal, bátorsággal el fogjuk érni, hogy Magyarország újra köztársaság legyen, és fejlődő, gyarapodó nemzetté váljon" - hangoztatta. Amikor Mesterházy Attila a mikrofonhoz lépett, sokan fütyültek, és "összefogás"-t skandáltak, ezért a pártelnök egy ideig nem tudta elkezdeni beszédét. Ezt megelőzően több kisebb baloldali párt és mozgalom vezetője - Bokros Lajos, Kuncze Gábor és Fodor Gábor -, valamint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is szélesebb ellenzéki együttműködést sürgetett, bírálta az MSZP és az Együtt-PM választási megállapodását. Gyurcsány Ferenc felszólalásában Bajnainak üzent. Szerinte az ellenzéknek közös vezetőre van szüksége. Akinek az ambíciója akadályozza a közös összefogást, annak át kell gondolnia a történteket. Ebben az esetben új vezetőt kell felkérni. Szerinte nem ő az akadály, de ha az lenne, akkor félreállna. Arányosan vissza kell osztani az egyéni képviselőjelölteket – tette hozzá. "Nincs idő taktikázni, ezért kimondom: ha így folytatjuk, akkor jövőre veszíteni fogunk, elbukik a köztársaság ügye – mondta Gyurcsány Ferenc, aki úgy aposztrofálta magát, kétszer legyőzte Orbánt. A DK elnöke szerint "Magyarországot egy hazug gazember vezeti", ezért mennie kell. Bajnai Gordon úgy fogalmazott: Orbán legyőzhető, Orbán megbuktatható. Ehhez szerinte egy toll kell, ami a demokrata fegyvere. Egyenként elbuknánk, de együtt győzni fogunk. Bajnai szerint Felcsút a kivagyiság képe, egyfajta magán Disneyland. "2014-ben az Orbán-országgal szemben ott áll majd Magyarország" – mondta. A normális Magyarországon van esély a munkára, a munkával szerzett boldogulásra, ahol gyereket vállalni érdemes, ahol a szorgalmat támogatják, a szolidaritás azt jelenti, könnyebb felemelkedni, nehezebb lecsúszni.

Szöveg: Index.hu, MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.