Pesti Srácok

A Fidesz nyert a megismételt bajai választáson is

A Fidesz nyert a megismételt bajai választáson is

138 szavazattal a Fidesz jelöltje, Kovács Csaba nyerte a vasárnapi a megismételt időközi önkormányzati választást Baja 3. számú egyéni választókerületének 32. számú szavazókörében, ahol a korábbi időközi önkormányzati választáson kampánycsendsértés történt. Az ellenzéki jelölt Teket Melinda 69 szavazatot szerzett, a jobbikos jelölt 14-et, míg az LMP semennyit.

Kamerás rendőrök is figyelték az eseményeket a bajai 32-es választókörben, ahol a Kecskeméti Törvényszék döntése nyomán meg kell ismételni két hete lezajlott időközi önkormányzati választást, miután kampánycsendsértés történt, mert a választói akaratot befolyásolta az, hogy szervezetten szállították az embereket a szavazásra. Hogy most ne történjen ilyen, pártaktivisták is megfigyelőként jelen vannak a helyszínen. A korábbi választáson történtek miatt az ellenzéki pártok feljelentést is tettek.

Este 7-ig, az urnazárásig a szavazókör 470 választásra jogosult tagjából 226-an voltak szavazni, vagyis 48 százalékos volt a részvételi arány. Ez igen magasnak számít, a legutóbb összesen 160-an szavaztak a választókörben, vagyis most jóval többen voksoltak vasárnap, mint két hete, és kétszer annyian, mint 2010-ben a parlamenti választásokon.

PestiSracok facebook image

Olyan nagy volt az érdeklődés a megismételt választás iránt, hogy a hvg.hu olyan esetről is tud, hogy olyan ember is megpróbált szavazni a 32-es szavazókörben vasárnap, aki nem is oda tartozott - őt természetesen nem engedték voksolni.

Este nyolc óra után nem sokkal Zsigó Róbert bajai polgármester és Fidesz-szóvivő sajtótájékoztatón közölte a választások eredményét. Eszerint a Fidesz jelöltje, Kovács Csaba nyert a 32-es körzetben a megismételt választásokon is 138 szavazattal, az ellenzéki jelölt, Teket Melinda 69 voksot kapott, a jobbikos jelölt pedig 14-et, az LMP jelöltje pedig 0-t.

Zsigó közleményt adott ki, amelyben kijelentette, hogy "Baja immár másodszor is világosan megüzente, hogy nem kér a bukott baloldalból, se együtt, se külön-külön. A Fidesz köszönetet mond a választáson másodszor is megjelent választóknak, akik bizalmukat adták a további munkához. A bukott baloldalnak tudomásul kell vennie a vereségét" - írta.

Teket Melinda eleinte még örült

Teket Melinda, az ellenzéki önkormányzati képviselő-jelölt a hvg.hu-nak az urnazárást követően azt mondta, örül, hogy ilyen nagy volt az érdeklődés a választás iránt, de ez még kevés ahhoz, hogy esélylatolgatásba bonyolódjon. "Én és a stábom mindent megtettünk a jó eredményért, nyugodtan várom az eredményt" - mondta Teket.

Horváth Szilveszter, a helyi kisebbségi önkormányzat elnöke kevésbé örült a nagyarányú részvételnek, mint mondta, ő jóval kevesebb választóra számított. Zsigó Róbert bajai polgármestert és a fideszes önkormányzati képviselő-jelöltet akkor nem sikerült elérnünk, és bár Baján elterjedt, hogy sajtótájékoztatót tart az urnazárást követően, senkit nem engedtek be a Fidesz-irodába.

Egy fiatal a szavazófülkéből kilépve a hvg.hu-nak elmesélte, azért ment el szavazni, mert az édesanyja megkérte rá. Mint mondta, ismeri a jelölteket, de egyik sem szimpatikus neki. "Semmit nem remélek, de valakire muszáj volt szavazni" - mondta.

Helyszíni tudósítónk elmondása szerint a szavazókörben olyan nagy volt a médiajelenlét, hogy körülbelül minden választóra jut egy újságíró. A szavazóhelyiség bejárata előtt emellett a volt monoki polgármester, Szepessy Zsolt és munkatársai osztanak gulyást az "Összefogás Párt" nevében egy "Szavazatunk nem eladó" feliratú molinó alatt, hogy így ügyeljenek a választás tisztaságára.

A hvg.hu tudósítója szerint annyian ügyeltek már a szavazás tisztaságára, hogy a szavazókörön belül egymást követik a megfigyelő autós pártaktivisták és az újságírók, nehogy valaki tömegesen vigye szavazni a választókat, ezért szinte egy üldözési verseny alakult ki. A pártokhoz kötődő megfigyelők egyébként Budapestről utaztak Bajára, és minden, a szavazóhelyiség környékén megforduló autónak felírták a rendszámát.

Forrás: hvg.hu

Fotó: bacsmegye.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.