Csak a bevétel számított, az emberélet nem
Meghalt egy engedélyek nélkül működő debreceni szociális otthon egyik lakója. Az otthon üzemeltetői és dolgozói most vádlottak - számolt be a ma kezdődött büntetőperről a NOL.
A Debreceni Járásbíróságon hétfőn reggel négy megtört és megviselt asszony ül le a vádlottak padjára: egy debreceni bentlakásos szociális otthon négy magasan képzett dolgozója, ápolók, szakápolók és szociális gondozók. Az első rendű vádlottnak, az 58 éves H. Mariannának doktori címe is van. Most kezdődik a büntetőperük. Érthetően feszültek és idegesek, a sajtó munkatársaira rosszallón néznek, rutinosan megjósolható, hogy nem engedik majd magukat fényképezni. Így is történik: mindannyian nemmel felelnek arra a bírói kérdésre, hogy hozzájárulnak-e olyan felvételhez, amelyen az arcuk fölismerhető. A bírósági tudósítók számára ránézésre az is rögtön világos, hogy ezúttal nem megátalkodott bűnözők kerültek a bíróság elé, hanem egyszerű debreceni asszonyok, akik láthatóan nem is értik, hogyan sodorhatta oda őket a sors. A vádiratot is megütközve hallgatják, egyikük látványosan rázza a fejét, mintha már előre mondaná: nem, nem igaz, nem vagyok gondatlan gyilkos.
Merthogy ilyen súlyos a vád.
Az ügyészség „halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével” vádolja őket, ami a mindennapok nyelvén azt jelenti: a vádhatóság szerint 2011-ben ezek az egészségügyi dolgozók – egyszerűen szólva – magára hagytak egy gondjaikra bízott 79 éves férfit, aki ennek következtében kiszáradt, majd rövidesen meghalt. Rontja a vádlottak felmentési esélyeit, hogy H. Marianna és társa a cselekmény időpontjában Debreceni Járási Ügyészség vádirata szerint hatósági engedély nélkül működtetett bentlakásos szociális otthont Debrecenben. A papírok hiánya miatt az intézmény akár „illegális” szociális otthonnak is minősíthető, holott valójában évekig törvényesen működött: mint a tárgyaláson elhangzott, az intézmény 2008-ban még megkapta a szükséges ÁNTSZ-engedélyt házi betegápolási tevékenységre. De esetük nem egyedi, az engedély nélkül működő szociális otthonok száma Magyarországon meghökkentően magas.
A Népszabadság korábban is írt arról, hogy az illegális idősotthonokban emberhez méltatlan körülmények közé kerülnek a magatehetetlen, beteg idősek, de vannak olyanok is, amelyek valódi otthonként működnek, mégsem kapnak engedélyt. Debrecenben a lap munkatársa azt tapasztalta, hogy egyes engedély nélkül működő intézményekben csak a bevétel számított, az emberélet nem. Holott több esetben is eljártak a hatóságok, bírságokat szabtak ki, mégis újra és újra nyíltak illegális otthonok a város különböző pontjain. Még a Budai Ézsaiás utcában is, ahol pedig a debreceni rendőrkapitányság működik.
Visszatérve H. Marianna és társai perére: az otthon működtetésére az első rendű vádlott és élettársa céget alapított, majd olyan beteg, önellátásra képtelen, idős emberek huszonnégy órás ápolását vállalták, akik kórházi ellátásukat követően utóápolásra szorultak. Az ellátásért gondozási díjat kértek, amely a szállás, ápolás, étkezés és esetleges pelenkázás költségeivel havonta úgy 100 ezer forintra rúgott. Állandó jelleggel tizennégy emberről gondoskodtak. Az a 79 éves férfi, aki a vádirat szerint az otthon dolgozóinak gondatlansága miatt halt meg, előrehaladott Parkinson-kórban, agyérelmeszesedésben és pszichés betegségben szenvedett, s csaknem egy hónapos kórházi kezelése után, 2011 júliusában került az otthonba. Leromlott fizikai és mentális állapota miatt huszonnégy órás felügyeletet igényelt, hiszen egyedül még inni sem tudott, olyannyira remegett a keze.
A vádirat szerint H. Marianna a hozzátartozóknak havi 100 ezer forint ellenében teljes körű gondozást és ellátást ígért, azaz napi ötszöri étkezést, tisztálkodó szerek biztosítását, gyógyszerek kiváltását és rendszeres orvosi ellátást. De az idős ember általános egészségi állapota néhány hét után rosszabb lett, tolószékbe került, majd pszichés problémái miatt – áll a vádiratban – nem ritkán lekötözték, vagy gyógyszerekkel nyugtatták le, hogy „problémamentessé” váljon.
Az ügyészség megállapította, hogy a „lenyugtatózott, kikötözött, kommunikációra képtelen, gyakran zavartan viselkedő sértett táplálására és folyadékbevitelére a gondozók nem ügyeltek kellőképpen, a folyadékvesztés tünetei pedig nyilvánvalóan jelentkeztek”. Alig két hónappal a felvétele után a férfi súlyosan kiszáradt, közvetett életveszélyes állapotba került, emiatt H. Marianna mentőt hívott hozzá, de az idős ember a kórházi ápolás ellenére hat nappal később meghalt. Mivel a kiszáradás akár két nap alatt is kialakulhatott, az ügyészség szerint a haláláért „azokat terheli a felelősség, akik az otthonban az utolsó negyvennyolc órában gondozták”.
Az első rendű vádlott, H. Marianna a tárgyaláson közli: nem kíván vallomást tenni. Ezért Lehel Frigyes bíró fölolvassa az asszony 2011-es rendőrségi tanúvallomását, amelyben a nő többek között azt vallotta: ő olyannyira odafigyelt a betegre, hogy amikor az nem tudott aludni, éjszakánként mellette volt, s fogta a kezét. Amikor a bíró ehhez a mondathoz ér, az asszony önkéntelenül bólogatni kezd. Tényleg hiszi, hogy amit akkor vallott, az az igazság?
A tárgyalási tudósítás forrása a nol.hu volt.
Fotó: fogyasztok.hu
