Pesti Srácok

Gyorsított eljárásban hozhatják haza Rostásékat

Gyorsított eljárásban hozhatják haza Rostásékat

Egy népes magyar kolóniával lakott egy bérlakásban három napig R. Elemér és fia, Henrik, akik múlt hét végén szöktek el ároktői házi őrizetükből. Úgy tudjuk, a ház II. emeleti lakásban R.-ék ismerősei, egy népes família lakott, akik a rajtaütéskor nem voltak otthon - írta a Blikk.

Csak R. Elemért és fiát találták a lakásban a zsaruk: a két férfi nem állt ellen, sőt a döbbenettől meg sem tudtak szólalni.

A rendőrök hamar a megtalálták a szökött fegyencek búvóhelyét, annak ellenére, hogy jól megtervezték a szökést, ám arra nem gondoltak, hogy számos nyomot hagynak maguk után. Úgy tudjuk, a zsaruknak az is segített, hogy R.-ék még a házi őrizet alatt felvették a kapcsolatot korábbi ismerőseikkel, akik egy svájci, prostikat futtató banda tagjai voltak.

PestiSracok facebook image

R.-ék nem sokáig élvezték a kinti jólétet, ráadásul a három nap alatt, amit ott töltöttek, szinte alig mozdultak ki a lakásból.

Azt egyelőre nem tudni pontosan, hogy a rablások mellett gyilkossággal is vádolt szökevények hogyan jutottak ki Svájcba, úgy tudjuk, erre még a rendőrök is keresik a választ. Az szinte biztos, hogy volt segítőjük, aki kivitte őket az országból. Társuk jól ismerte Svájcot, és tudhatta, hol vannak azok a határátkelők, ahol nincs ellenőrzés.

R.-éket jelenleg kiadatási őrizetben tartják a svájci szövetségi igazságügyi hivatalban. Az, hogy mikor hozzák őket haza, a svájciak szerint többek között a két férfitól is függ.

"Ha beleegyeznek a kiadatásba, akkor gyorsított eljárásban visszavihetik őket Magyarországra. Ha nem, akkor Magyarországnak kérelmet kell benyújtania" – mondta lapunknak Folco Galli, a svájci főügyészség kommunikációs vezetője.

A kiadatási kérelmet az elfogástól számított 18 napon belül el kell küldeni az illetékes külföldi igazságügyi hatóságnak, ez indokolt esetben 40 napra meghosszabbítható.

Magyar György ügyvéd szerint nem kell ennyi időt várni R.-ék hazahozatalával. A jogász úgy véli, az október 21-re kitűzött tárgyaláson már itthon lesz a két, gyilkosságokkal vádolt férfi.

Forrás: Blikk

Fotó: blikk.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.