Pesti Srácok

Hummeres gázolás, ahogy a rendőrök átélték

Hummeres gázolás, ahogy a rendőrök átélték

Rendőr tanúk vallomása szerint egy gyorshajtás miatti bírságolás után történt meg az az eseménysor, amelynek végén egy osztrák férfi a vád szerint 2012. október 11-én Apátfalván Hummer terepjárójával szándékosan halára gázolta Kenéz Imre rendőrjárőrt.

A 35 esztendős Thomas Robert B.-t hivatalos személy ellen elkövetett emberölés, intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére felfegyverkezve, folytatólagosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja az ügyészség. A per második, csütörtöki tárgyalási napján az ügy rendőr szemtanúit hallgatta meg a Szegedi Törvényszék.

Nyelvet nyújtott a vádlott

PestiSracok facebook image

A vallomások szerint a forgalom-ellenőrzést végző rendőrök a konvojban a nagylaki átkelő felől Makó irányába tartó négy hummeres egyikét gyorshajtás miatt megbírságolták Magyarcsanádnál. Miután az érintett sofőr befizette a bírságot, a konvoj továbbindult. A két motoros járőr – köztük a későbbi áldozat – szirénát és villogót használva a traffipaxos rendőr jelzésére indult el; azért kért segítséget, mert az egyik terepjáró leszorította az útról. Apátfalva belterületén érték utol a konvojt, a vádlott nyelvet nyújtott az őt megállítani próbáló motorosra, középső ujját mutatta neki, majd megpróbálta leszorítani az útról. Ezt látva a traffipaxos autót vezető rendőr két vagy három lövést adott le a terepjáróra.

A falu központjában a Hummer lehúzódott az út szélére, a járőr mellette, a sértett előtte támasztotta le motorját. A járőr kinyújtott kézzel odaszaladt a bal első ajtóhoz, előbb megpróbálta kinyitni, majd a motorosruha könyökvédőjével igyekezett betörni az üveget. A terepjáró előbb balra indult, majd a vádlott jobbra rántotta a kormányt, és elütötte Kenéz Imrét. A járőr ezután öt célzott lövést adott le az autóra, ezek az ajtót találták el. A vádlott, miután a járőr gázspray-t használva megpróbálta kiszállásra kényszeríteni, késsel a kezében ugrott ki a kocsiból. A rendőr ekkor több lövést adott le rá, a kezét, a csípőjét, a térdét és a combját találta el.

Megpróbálta megszerezni a rendőrök fegyvereit

Egy civil segítségével sikerült a földre gyűrniük, de a vádlott ekkor egy másik kést rántott elő, majd megpróbálta megszerezni a rendőrök fegyvereit. Mint később kiderült, a vádlottnál – tokokban a testére és az övére rögzítve és a zsebeiben – öt kés volt. A járőr egy másik rendőrrel és a segítségükre siető autóssal tudta megbilincselni a vádlottat.

Kenéz Imre járőrtársa, aki időközben a történtek miatt leszerelt a rendőrségtől, úgy fogalmazott, az életéért küzdött, amikor próbálta megfékezni a vádlottat. A többi szemtanú beszámolója alapján is a vádlott magán kívül volt, artikulálatlanul ordított, folyamatosan ellenállt a rendőri intézkedésnek, három bilinccsel tudták egy fához láncolni.

A terepjárót kábítószer-kereső kutyával is átvizsgálták, az állat a hátsó ülésen egy bőröndnél drogot jelzett. A per tárgyalása jövő kedden a civil tanúk meghallgatásával folytatódik. Az ügyben januárban születhet elsőfokú ítélet.

Forrás: MTI

Fotó: origo.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.