Pesti Srácok

Hunvald másodfokon is másfél évet kapott

Hunvald másodfokon is másfél évet kapott

A szegedi ítélőtábla több vádlott esetében részben megváltoztatta az elsőfokú ítéletet az erzsébetvárosi ingatlanpanamák, korrupciós ügyek vádjával Gál György és társai, köztük Hunvald György egykori szocialista polgármester ellen indított perben.

A táblabíróság nem változtatott a Gál Györgyre kiszabott nyolc és fél év, valamint a Hunvald Györgyre kirótt másfél év szabadságvesztésen, de az elsőfokú ítélethez képest több vádpontban felmentette, illetve bűnösnek mondta ki őket.

Az ügyészség valamennyi olyan vádlott esetében, akinél az elsőfokú bíróságtól eltérően felmentő ítéletet hozott a táblabíróság fellebbezést jelentett be. Fellebbezett a táblabíróság ítéletével szemben Gál György, Hunvald György és több más vádlott is, így a per harmadfokon a Kúrián folytatódik.

PestiSracok facebook image

A táblabíróság megállapította, hogy Hunvald György előzetes letartóztatása során már kitöltötte a rá kiszabott büntetést. Gál Györgynek az előzetes letartóztatásban és házi őrizetben töltött időt, valamint a lehetséges kedvezményeket beszámítva – a döntés jogerőre emelkedése esetén - mintegy egy évet kell még börtönben töltenie.

Három órán át tartott az indoklás

Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró az ítélet több mint háromórás indoklása során kifejtette, az elsőfokú eljárás során számos eljárásjogi hiba történt, ezek azonban nem indokolják a hatályon kívül helyezést.

Az önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítésével okozott kár nagyságát a táblabíróság úgy határozta meg, hogy az épületek – szakértő által megállapított – tényleges forgalmi értékét az adásvétel során kifizetett összeggel vetette össze. A táblabíróság nem vizsgálta, mennyibe került a lakók kiköltöztetése, és azt sem, hogy később mennyiért kerültek új tulajdonoshoz az ingatlanok. Volt azonban olyan ingatlan is, amely reális áron kelt el, így itt bűncselekmény nem történt – indokolta a bíróság egyes vádpontokban hozott felmentő ítéletét Mezőlaki Erik.

A táblabíróság ítélete szerint ha valamennyi, az ügyben érintett önkormányzati épületet értékesítenek, 951 millió forint kár érte volna Erzsébetvárost. A ténylegesen okozott kár nagysága 232 millió forint.

Nem bűnszervezet

A tanácsvezető bíró kifejtette, az elsőfokú bíróság helyesen vonta le azt a következtetést, hogy a bűnszervezetben történő elkövetés nem volt megállapítható. Hunvald György nem tudott a Gál György által megvalósított csalási cselekményről, illetve a negyedrendű vádlott értékbecslő – akinek büntetését két és fél évre súlyosbították – sem volt tisztában azzal, az elsőrendű vádlott miként használta fel az általa készített valótlan tartalmú szakvéleményeket.

Hivatali visszaélés bűntettében két lakáskiutalással kapcsolatban állapította meg a táblabíróság Hunvald György bűnösségét, leszögezve: önmagában az, hogy a polgármesterként dönthet bizonyos önkormányzati tulajdonú lakások bérlőiről, nem jogsértő. Egy bérlő azonban a jogos igénynél nagyobb lakást kapott, egy másik alkalommal pedig nem vizsgálták a szociális rászorultságot, pedig ezt a hatályos rendelet előírta.

A táblabíróság egy közbeszerzéssel kapcsolatos ügyben is felmentette a korábbi polgármestert. Folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettében azonban bűnösnek találta, azzal kapcsolatban, hogy az önkormányzat mobiltelefont adott Szabó Zoltán egykori szocialista országgyűlési képviselőnek.

Szabó Zoltán egy évet kapott

Szabó Zoltánt bűnsegédként folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek a táblabíróság, ezért egy év börtönnel sújtotta. Mezőlaki Erik kifejtette, az országgyűlési képviselőként vagyon elleni bűncselekményt elkövető vádlott esetében az ítélőtábla nem látott lehetőséget a felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására. A döntés a fellebbezések miatt azonban esetében sem jogerős.

Forrás: MTI

Fotó: alfahir.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.