Pesti Srácok

Kiakadtak Bajnaira, mert támogatta a székelyek menetelését

Kiakadtak Bajnaira, mert támogatta a székelyek menetelését

Miközben lényegében teljes körű politikai támogatást élvez a Székelyek menete, korábbi támogatói rágtak be az Együtt-PM-re, amiért az kiállt a demonstráció mellett - írja az Index.hu. Kálmán C. György irodalomtörténész (képünkön a bal oldalon), a „A választói összefogást támogató nyilatkozat″ elnevezésű nyílt levél, petíció vagy valami olyasmi aláírója például mindent megbánt és már semmilyen közösséget nem vállal Bajnaiékkal: Levél az Együtt 2014 Választási Szövetségnek (ha tudnám az e-mailjüket - a honlapjukon nincs - elküldeném, addig is itt) Az elsők között írtam alá "A választói összefogást támogató nyilatkozatot", amely üdvözölte, hogy "2012. október 23-án létrehozták az Együtt 2014 Választói Mozgalmat.". Hónapok óta aggodalommal és kétkedéssel figyelem az (immár) Együtt-PM nevű szervezet működését; és bár a nyilatkozat minden szavával ma is egyetértek, az Együtt-PM Választási Szövetséggel magával semmilyen közösséget nem vállalok. A hírt, hogy a székelyek menetét az Együtt-PM is támogatja, az alábbi szöveggel kommentálta Facebook oldalán: Kiafaszt akarnak ezek nyalogatni? Na, viszlát, Együtt-PM, elment a maradék eszetek. Ugyancsak égető szükségét érezte Ara-Kovács Attila filozófus-újságíró-külpolitikus (képünkön a jobb oldalon), aki 2002 után helyettes külügyi államtitkárként szolgált a Medgyessy-kormányban, hogy gyorsan elhatárolódjon Bajnaiéktól. "Nem akartam nagydobra verni, mert magánügyemnek tartottam, hogy két nappal ezelőtt otthagytam az Együtt 2014 mozgalmat. Tagjuk ugyan sosem voltam, de szakértői támogatásomra számíthattak. A szakítás közvetlen oka Juhász Péter Együtt-alelnök botrányos szereplése volt az Egyenes beszédben. Ma azonban már más a helyzet. Most kaptam egy sajtó-meghívót, amiben bejelentik: az Együtt-PM Szövetség támogatja a nagy székely menetelést. A helyük tehát ott van a CÖF mellett. Úgy teszik magukévá a Fidesz nacionalizmusát, amiként a Fidesz a Jobbik rasszizmusát. Forog a gyomrom. Azért írtam e sorokat, nehogy valaki azt higgye, bármi közöm is lenne Bajnai Gordonhoz a jövőben. És szégyellem, hogy a múltban volt valamilyen szinten közöm."

A teljes cikket itt olvashatja el.

Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.