Pesti Srácok

Kilenc embert ölt meg az új dizájner drog

Kilenc embert ölt meg az új dizájner drog

Kilenc ember halálában játszott szerepet az idén Magyarországon egy olyan új dizájnerdrog, amely az országon kívül csak Hollandiában bukkant fel - mondta Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács szóvivője az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság az új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos rendelet elfogadását tervezi.

Garamvölgyi László közölte: tavaly az uniós tagállamok korai figyelmeztető rendszerén keresztül összesen 73 új pszichoaktív anyagról küldtek értesítést, az idén ez a szám már most magasabb.

A szóvivő tájékoztatása szerint európai viszonylatban 2005 óta 290 olyan, kémiai szerkezetében picit módosított anyag jelent meg, amely sok országban nincs tiltólistán, de lényegében ugyanolyan vagy erősebb hatású, mint a klasszikus kábítószerek.

PestiSracok facebook image

Felidézte: Magyarországon először 2008-ban tűnt fel az úgynevezett spice jelenség, vagyis amikor a marihuánának tűnő növénykeverékekben olyan anyagokat találtak szakértők, amelyek szintetikus kannabinoidok voltak, ezt nevezték a fogyasztók "bioműfűnek".

Az új pszichoaktív anyagok, vagyis a dizájnerdrogok megjelenése csökkentette a klasszikus kábítószereket használók számát, de a marihuána- és amfetaminfelhasználók megmaradtak a bevált szerük mellett. A lefoglalások azonban azt mutatják, hogy az anyagok 50 százaléka már dizájnerdrog és csak a másik fele klasszikus kábítószer.

A dizájnerdrogok elsősorban olcsóságuknak köszönhetik elterjedésüket - mondta a szóvivő. Közlése szerint Európában - így Magyarországon is - az figyelhető meg, hogy míg eleinte kiskereskedők rendelték az interneten a szereket, főleg Kínából és Indiából, most már kezd kialakulni egy erre szakosodott nagykereskedői hálózat. Magyarországon egyelőre még a kisebb forgalmazók vannak többségben, akik lakóhelyük környékén, ismerősöknek forgalmazzák a dizájnerdrogokat, havi bevételük eléri a 150-200 ezer forintot.

A szóvivő arra figyelmeztetett, hogy óriási a veszély, mert ezeknek a pszichoaktív anyagoknak az összetétele ismeretlen. Hozzátette, további probléma az is, hogy a felmérések szerint egyre fiatalabbak próbálják ki a drogot, ennek korhatára már bizonyosan 14 év alatt van.

Garamvölgyi László kitért arra, hogy a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kampányában felhívja a figyelmet arra, hogy ezek a drogok halálos veszélyt jelentenek, de a fiataloknak alternatívát is kínál, például a sport formájában. Forrás: MTI Fotó: EST.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.