Pesti Srácok

Listát közölt ma az Együtt-PM

Listát közölt ma az Együtt-PM

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szombati taggyűlése jóváhagyta jelöltjeit abban a 11 választókerületben, ahol az Együtt-PM Szövetség és az MSZP megállapodása alapján a PM felelőssége a közös ellenzéki jelöltek állítása - írja a Hgv.hu. Közzétette vasárnap a PM a választókerületi jelöltjeinek listáját. E szerint budapesten a 3-as választókerületben (XII. kerület) Szabó Tímeát, az 5-ös választókerületben (VI-VII. kerület) Kocsis-Cake Oliviót, a 13-as választókerületben (XVI. kerület) Tordai Bencét, a 18-as választókerületben (XI-XXII. kerületben) pedig Somfai Ágnest indítják majd a választáson. A vidéki választókerületek közül Mosonmagyaróváron Lehóczki Attila, Esztergomban Szilágyi László, Vecsésen Szabó Rebeka, Dabason Bakó Krisztina, Kaposváron Huszka Imre, Dombóváron Tigelmann Péter, Balatonfüreden pedig Scheiring Gábor indul majd. A PM szombaton egyúttal jóváhagyta a később elfogadásra kerülő közös Együtt-PM országgyűlési illetve EP-listákra delegálandó személyek sorrendjét is. Az országgyűlési lista első 10 helyén sorrendben Szabó Tímea, Karácsony Gergely, Scheiring Gábor, Dorosz Dávid, Erőss Gábor, Szabó Zsolt, Szabó Rebeka, Bakó Kriszta, Szilágyi László és Tordai Bence áll majd. Az EP-listát Jávor Benedek vezeti majd, őt sorrendben Dorosz Dávid, Hermann Zita, Szilágyi Péter, Borsos Gábor, Datki Szabolcs, Erőss Gábor, Hídvégi Gábor, Kéri András, Kovács Márton, Kövesdi András, Rauschenberger Péter, Szabó Rebeka és Szabó Tímea követi.

A teljes cikket itt olvashatja el

Fotó: Sikeradó.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.