Pesti Srácok

Magánútra költözött a barcikai elit

null

Az 1994 óta MSZP-s polgármesterek által irányított Kazincbarcikán látszólag minden rendben, javarészt EU-s támogatásból szinte mindent felújítottak már, közintézményeket és közterületeket egyaránt. Ám a beruházások elvégzésére kiírt közbeszerzéseket sorra ugyanazok a cégek nyerik, nem egy esetben hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás során; az utóbbi évek leggyakrabban foglalkoztatott építőipari vállalkozásának tulajdonosa a polgármester szomszédja. - írja az Átlátszó.hu.

A Swietelsky 2006 óta 431,6 millió forint értékben kapott megbízásokat a várostól: 2006-ban 11 millióért építette meg a városi ügyészség parkolóját, és összesen 107 millióért végzett útfelújításokat és karbantartásokat; 2007-ben közel 120 millióért újította fel az utakat, 2008-ban 74 millióért, 2010-ben pedig ismét 119 millióért. 2010-ben a Magyar Aszfaltnak is kifizetett a város 225 milliót, amiben szintén volt két útfelújítás, illetve egy útépítés vízelvezetéssel és közvilágítással együtt.

A Kazincbarcika által a legnagyobb értékben foglalkoztatott vállalkozás a Tamók István tulajdonában lévő helyi Diamit Zrt., amely 2006 óta közel 1,7 milliárd forint értékben végzett építőipari munkákat az óvoda-akadálymentesítéstől a parkrendezésig a városnak. Legjobb évük 2010 volt, ekkor 10 projektet hajtottak végre 964 millióért, 2011-ben 4 munkát végeztek el 529 millióért, tavaly pedig kettőt majd’ 118 millióért.

PestiSracok facebook image

Tamók István és cégének neve 2004-ben már felvetődött a parlamentben is: Répássy Róbert fideszes képviselő írásbeli kérdéssel fordult Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez az Észak-magyarországi Regionális Vízmű (ÉRV Rt.) dolgozóinak levelére hivatkozva, ugyanis a munkások többek közt arról írtak, hogy az ÉRV Rt.-től minden munkát Tamók kap meg, és saját bevallása szerint ennek érdekében egymillió forint készpénzt adott az ÉRV akkori vezetőjének. Persányi Miklós válaszában bejelentette, hogy vizsgálatot rendel el az ügyben, ennek anyaga azonban nem található meg a parlament honlapján.

A miskolci szocialisták kedvenc cégeként ismert FK-Raszter Zrt.-nek 1,65 milliárd forintot fizetett ki Kazincbarcika 2006 óta, két kisebb, és három, egyenként nagyjából fél milliárdos projekt elvégzéséért. Az FK-Raszter 2007-ben azzal került be a hírekbe, hogy mélygarázst épített Miskolcon a P-R Logistic Kft.-vel, amelynek 2005-ös bejegyzése óta Csordás Mihály MSZP-s miskolci képviselő sógora, Hricz Dezső az ügyvezetője; az FK-Raszter pedig 2005 és 2009 között többségi tulajdonosa volt a P+R-nek.

A kazincbarcikai önkormányzat által leggyakrabban foglalkoztatott építőipari vállalkozás a helyi Serol-Bau Kft., ők a polgármesteri hivatal honlapjának üvegzsebe szerint 2009 óta 13 megbízást kaptak a várostól összesen 627,6 millió forint értékben.

A Serol-Bau Kft.-t 2000.03.08-án alapította két magánvállalkozó Sergyán László és Csirmaz Olivér. A cég székhelye alapításakor a kazincbarcikai Akácfa utcában volt, a tulajdonos Sergyán László lakcímén. A Serol-Bau székhelye még ma is ott van, azonban Sergyán 2008. szeptember 1. óta a Vadvirág utcában lakik, akárcsak a korábban miskolci lakcímmel rendelkező tulajdonostársa, Csirmaz Olivér, aki a társa melletti ingatlant vette meg. A helyi villanegyedként emlegetett Vadvirág utcában, Csirmaz Olivér szomszédságában Szitka Péter polgármester és felesége épp Csirmaz feleségétől vásárolt egy telket 2012. április 6-án, majd épített rá egy házat, mely tökéletes mása Csirmaz Olivér házának. A polgármester nemrégiben bedeszkáztatta a vadregényes környezetben elhelyezkedő épület rusztikus kerítését, így azon már sem kóbor állatok, sem kíváncsi tekintetek nem jutnak át.

A teljes cikk az Átlátszó.hu-n itt olvasható.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.