Pesti Srácok

Műcsarnokot "foglalt" Gyurcsány

Műcsarnokot "foglalt" Gyurcsány

A DK több politikusa és körülbelül 100-120 aktivistája bevonult a Magyar Művészeti Akadémiának korábban átadott épület előterébe. Ezután az Orbán Viktort több alkalommal is „tolvaj miniszterelnöknek" nevező Gyurcsány Ferenc pártelnök, az aktivisták tapsaival időnként megszakított beszéde közben kijelentette, azért érkeztek szimbolikus házfoglalóként, hogy megüzenjék a hatalmon lévőknek: kormányra kerülésük után az első napon „vissza fogjuk venni ezt a házat és vissza fogjuk adni a modern, szabad művészetnek".

A volt kormányfő arról beszélt, hogy a jelenlegi kabinet anyagi javainkra és közös szellemi kincsünkre is ráteszi a kezét, miközben ellopja szabadságunkat. A Demokratikus Koalíció viszont fel akarja rázni a magyar polgárokat, hogy ne nézzék csendben, ahogy meglopják, megrabolják őket – jelentette ki.

A művészet lényege a szabadság, aki ezt elvonja, az nem egyszerűen pár művészt zár kalitkába, hanem minden szabad emberrel szembeszáll – mondta Gyurcsány Ferenc.

PestiSracok facebook image

Emiatt nem tűrik szótlanul, hogy az uralkodó párt zárt ideológiáját közvetítő politikai giccset hozzanak létre a magyar művészetből. A Műcsarnok történelméről beszélve kijelentette, hogy ott Horthy Miklós vagy Kádár János alatt is ki lehetett állítani az uralkodó politikai rendszerek gondolkodásával nem egyező műveket. „Többet tűrt Horthy, többet tűrt Kádár, mint amit eltűr a tolvaj miniszterelnök, Orbán Viktor" – folytatta.

Hangsúlyozta, hogy szolidárisak a Műcsarnok azon dolgozóival és azokkal a művészekkel, akik habár fel vannak háborodva, de tehetetlennek érzik magukat, mert „be vannak zárva e rendszer bilincseibe".

A körülbelül húszperces demonstráció alatt a DK több aktivistája is a művészetről szóló idézeteket, valamint műtárgyak képeit tartotta a feje fölé. Az akció végén a résztvevők elhagyták az épületet.

Forrás: hir24.hu

Fotó: origo.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.