Pesti Srácok

Omninvest: megszüntették a nyomozást

Omninvest: megszüntették a nyomozást

Megszüntették az oltóanyag-beszerzés ügyében ismeretlen tettes ellen, még 2010-ben indított nyomozást – értesült a Világgazdaság. A lap úgy tudja, a kormány nem tett le arról, hogy beszálljon a vakcina-gyártásba.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal, mint nyomozóhatóság megszüntette a nyomozást az oltóanyag-beszerzés ügyében. A jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt indított eljárást bűncselekmény hiánya, az adócsalás és pénzmosás miatt indított nyomozást bizonyítottság hiányában szüntették meg. A NAV döntése miatt ugyan panaszt nyújtottak be a Fővárosi Főügyészséghez, ám azt elutasították – közölte a Világgazdaság érdeklődésére Bagoly Bettina főügyészségi szóvivő.

Az ismeretlen tettes elleni nyomozást 2010 augusztusában rendelte el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága. Azt követően, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az Omninvest Development Kft. számára 2006-ban nyújtott kétmilliárd forint összegű állami támogatás odaítélése ügyében. 2006-ban 2 milliárd forint pályázati támogatást kapott a kormánytól az Omninvest az akkor rettegett madárinfluenza-ellenes szer kifejlesztésére. A megbízás itthon nagy felháborodást okozott, az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága pedig megállapította, hogy a cég támogatása ellentétes volt az európai előírásokkal, az Omninvestnek vissza kellett fizetnie a teljes összeget.

PestiSracok facebook image

Az Omninvest ugyanakkor már sokkal korábban gondoskodott arról, hogy hosszú távon biztosan jól járjon. A cégnek 1996 óta kizárólagos szerződése van az állam által a rászorulóknak térítésmentesen biztosított szezonális influenza ellenes vakcina gyártására, és ez a kontraktus egészen 2019-ig több tízmilliárd forintos biztos bevételt jelent az által, hogy az állam évente legalább 1,3 millió adag vakcinát rendel a vállalkozástól.

Az 1996 és 2002 közötti oltóanyag-gyártásra kiírt közbeszerzési pályázaton nyerte el az Omninvest először a megrendelést, majd az első Orbán-kormány döntése alapján már hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárással választották ki az Omninvestet arra, hogy 2005-ig biztosítsa az ellátást. Mielőtt ez a megbízás lejárt volna, 2004 áprilisában a Medgyessy-kormány 2019-ig meghosszabbította azt. A „Gazdaságmozgósítási előszerződés” címet viselő dokumentumban a közbeszerzési eljárás elmaradását azzal indokolták, hogy ez a nemzetgazdaság védelmére vonatkozó esetekben megtehető. Márpedig egy olyan influenza-járvány, amely szakemberek szerint immár bármelyik évben végigsöpörhet a világon, akár meg is tizedelheti a lakosságot. Ezért már a rendszerváltást követően, az Antall-kormány idején döntés született arról, hogy a veszélyeztetett csoportok ingyen, állami támogatással kapjanak oltóanyagot, mégpedig lehetőség szerint hazai gyártásút, mert így egy világjárvány esetén sem szorulunk importra.

Ez év februárjában Orbán Viktor kormányfő már arról beszélt, hogy az influenzavakcina-gyártást kizárólagos állami feladatként tudja csak elképzelni. Az egészségügyi államtitkárság akkor közleményben erősítette ezt meg: „Az oltás és a járványügyi biztonság hosszú távú biztosítása egy következő lépés lehet, amelyben az állam szerepvállalása is megfontolandó. Az ezzel kapcsolatos döntést megalapozó anyagok elkészültek”. Lapunk úgy tudja, a kormány nem tett le szándékáról, jóllehet, a hosszú távra kötött szerződés miatt erre még várni kell.

Forrás: vg.hu

Fotó: vg.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.