Pesti Srácok

Sólyom: nem tudják az ügyvezetők, mikor lesz fizetés

Sólyom: nem tudják az ügyvezetők, mikor lesz fizetés

A Sólyom vezetői nem vesztek össze, mondta Lucsik János, a Sólyom Airways ügyvezető igazgatója az Egyenes beszédben. Arról is beszélt, hogy a cég előrehaladott tárgyalásokat folytat egy új befektetővel, de az alkalmazottak a szeptemberi fizetésüket nem kapták meg, ami nem jelenti a légitársaság végét, bár az igaz, hogy jelenleg nincs aláírt befektetői megállapodás egyetlen céggel sem. Az első tárgyalások még februárban kezdődtek meg az omániakkal, akiknek már régen fizetniük kellett volna, de a megállapodásból is kitáncoltak– hangzott el a műsorban. Lucsik szerint ezzel együtt a gépekre kötött lízingszerződések alapján két gépet három éven keresztül jogosultak üzemeltetni. Az új potenciális befektetővel augusztus óta már tárgyalnak, de, hogy ebből végül lesz-e megállapodás vagy sem, azt nem lehet biztosra venni– mondta az ügyvezető.

Az Egyenes beszédben megszólalt a kórházban fekvő Vágó József ügyvezető igazgató is, aki szerint a Sólyom pénzügyi háttere hamarosan rendeződni fog, a hatósági eljárásokban viszont olyan szabálysértések, olyan késések történtek, amelyek miatt Vágó szerint az ománi befektető nem kötött szerződést. Azt Lucsik János sem tudta megmondani, hogy a cég másik ügyvezetője miért mondott le. Egy kérdésre válaszolva Lucsik elmondta, hogy a cég eddigi költségeit magánpénzéből fedezte. Az első két gép rövid időn belül fel tudna szállni, ha a szükséges engedélyek meglennének – tette hozzá, mert komoly megrendelés állományuk van. Arra a kérdésre azonban nem tudott válaszolni, hogy a dolgozók mikor kapják meg az elmaradt bérüket.

Tegnap, drámai bejelentést tett Lucsik János, a Sólyom Airways-t tulajdonló Sólyom Holding tulajdonos-ügyvezetője. Az atv.hu információi szerint Lucsik közölte a dolgozókkal, hogy a Sólyom Airways nem tudja kifizetni a csütörtökön esedékes szeptemberi bérüket, mert nincs pénze.

PestiSracok facebook image

Lucsik azt is elmondta, hogy Vágó József, a Sólyom Airways ügyvezetője kedden közölte vele: az ománi befektetővel továbbra sem köttetett szerződés.

Az atv.hu úgy tudja, a Sólyom Airways eddig a Lucsik János által befizetett tagi kölcsönökből finanszírozta kiadásait. Az ATV információi szerint az említett összeg mintegy 120 millió forint.

Vágó József csütörtök reggel interjút adott a közrádiónak, majd ezt követően rosszullétre panaszkodott és kórházba került. A Sólyom Airways másik ügyvezetője lemondott.

Úgy tudjuk, Lucsik János egyéb gazdasági vállalkozásai – így a Sólyom Holding is – stabilan működnek, a Sólyom Airways fizetésképtelensége ezeket a cégeket semmilyen módon nem érinti.

Az új magyar légitársaságként aposztrofált Sólyom Airways február óta keres befektetőket.Tavasszal volt egy ománi befektető, ám végül visszalépett. Később jelentkezett az ománi légitársaság, az Oman Air, a velük zajló tárgyalás akadt el most keddre.

Forrás: atv.hu

Fotó: atv.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.