Pesti Srácok

Százmilliót sikkasztottak a raktárosok

Százmilliót sikkasztottak a raktárosok

Sikkasztás és orgazdaság miatt vádat emeltek nyolc ember ellen, aki legalább 135 millió forint értékű műanyagipari alapanyagot lopott el 2009 és 2011 között egy olasz tulajdonú bátonyterenyei cég telephelyéről - közölte Zsolnai Andrea, Nógrád megye főügyésze kedden az MTI-vel.

A nyolc, büntetlen előéletű magyar állampolgár végig szervezetten, összehangoltan tevékenykedett - mondta.

Az elsőrendű vádlott a bátonyterenyei cég raktárosa volt 2006-tól 2011 nyaráig, utána a harmadrendű vádlott vette át a munkakörét. Mindketten láttak el szállítmányozási feladatokat is, így kapcsolatba kerültek a cég üzleti partnereivel, köztük egy budapesti műanyag-kereskedelmi kft. raktárvezetőjével, a másodrendű vádlottal.

PestiSracok facebook image

A többi vádlottak raktáros és szállító volt.

Az eltulajdonított anyagokat először rendszerint egy salgótarjáni telephelyre szállították, majd onnan a másodrendű vádlott által irányított budapesti raktárba, illetve más fővárosi raktárakba. Előfordult az is, hogy a raktárosok a harmadrendű vádlott útmutatása alapján a kft. telephelyére érkező, legálisan árut hozó kamionokra pakolták a műanyagot, így a fuvarosok nem is tudták, hogy bűncselekményből származó árut csempésznek ki a cégtől - ismertette Zsolnai Andrea.

A Nógrád Megyei Főügyészség a nyolc embert folytatólagosan, üzletszerűen, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztással, illetve orgazdasággal vádolja.

A bíróság az ügyészség indítványára - a bűncselekményekkel okozott kár megtérítése érdekében - zár alá vette az elsőrendű vádlott gépkocsiját, dunakeszi ingatlanát, folyószámláját és más cégben birtokolt üzletrészét, valamint a másodrendű vádlott balatonfűzfői ingatlanát - mondta a főügyész.

mti

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.